
A maroshévízi rendőrök helyszíneltek hétfőn a Zsákhelyi Katonai Temetőben annak okán, hogy november nyolcadikán ismeretlen tettesek huszonöt hadisír keresztjét törték össze. A sírgyalázók kiléte ismeretlen, a keresztek helyreállítása kérdéses.
2013. november 12., 19:472013. november 12., 19:47
2013. november 12., 20:042013. november 12., 20:04
A Dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, Czirják Károly értetlenül áll az újabb vandalizmus előtt, hisz májusban ugyanebből a temetőből szintén ismeretlen tettesek 78 keresztet loptak el, ezek egy részét szemétbe, árokszélre dobva találták meg. „E temetőben német, osztrák, lengyel, orosz, ukrán, szerb, román és magyar katonák holttestei nyugszanak. Ebben az évben 103 sírhantot gyaláztak meg ismeretlen tettesek” – fogalmazott Czirják, aki a civil szervezet elnökeként azt is elmondta, egyesületük évek óta megemlékezik az itt eltemetett hősi halottakról. Az okozott károk helyrehozatalát nem tudják felvállalni, hisz anyagi kereteik végesek, a korábbi keresztlopások alkalmával is gondot jelentett a pótlás. Akkor Maroshévíz önkormányzatához fordultak segítségét, és előzetes ígéretek után a polgármester közölte, a temető magánkézben van, tulajdonosa kell gondoskodjon védelméről.
A rendőrök a maroshévízi honlapról értesültek a történtekről, így hívták fel Czirjákot, majd látogattak ki kedden a temetőbe. Feljelentés nem történt, mint megtudtuk, nem is történhetett. „Problémát jelent az is, hogy ki jelentheti a rendőrségnek az ismeretlen tettesek károkozását, mert ez is a tulajdonos jogköre” – mondta Czirják. A terület, melyen a temető található, egy maroshévízi Sbârcea nevű család tulajdona, a három tulajdonos közül egy Kolozsváron, egy Brassóban, egy pedig Németországban él. „Tárgyalásokat akartunk folytatni a tulajdonosokkal, hogy megvásárolhassuk azt a birtokrészt, de a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé: nem eladható olyan terület, melyen nyilvántartott hadisírok vannak” – nyilatkozta újságunknak az egyesület elnöke.
Czirják Károly szinte kilátástalannak látná a helyzetet, a temető keresztjeinek visszaállítását, majd épségének megőrzését, ha a rongálás hírére nem keresték volna a magyar nagykövetségtől és konzulátustól, illetve a Magyarországi Honvédelmi Minisztérium Hadisír-gondozó részlegéről. A beszélgetések részleteiről, további kilátásokról nem kívánt szólni az elnök, csupán annyit mondott: „Diplomáciai úton remélünk fejleményeket”.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!