Hektáronként 175 lej az osztalék Gyergyószentmiklóson

Éves közgyűlését tartotta március 29-én délelőtt a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság. A múlt esztendő gazdasági tevékenységét elfogadta a tagság, döntöttek a tervekről, és a támogatásokról is szavaztak.

Baricz-Tamás Imola

2014. március 30., 17:232014. március 30., 17:23

2014. március 30., 18:062014. március 30., 18:06


Nem hagyják területeiket

A közbirtokosság 6015,06 hektár területtel rendelkezik, ebből 4879,64 ha erdő, 1135,42 ha legelő, ez a terület 75,6 százaléka annak, ami 1948-ban, az államosítás előtt a vagyonát képezte. 4041,08 ha erdő és 1135,42 ha legelő Gyergyószentmiklós, 364,10 ha erdő Tölgyes, 474,46 ha pedig Békás adminisztratív területén helyezkedik el. „Megnyertük a Neamt megyei földosztó bizottsággal szemben 179 ha terület tulajdonjogát, e terültet a Magyar Békás község hivatala nem hajlandó tulajdonba helyezni, ezért per útján próbálunk jogunknak érvényt szerezni. A másik békási községben levő 1158 ha területtel kapcsolatos új perfelvételünket a neamti bíróság elutasította. A laposi betelekkönyvezett legelőink tulajdonjogát a békási polgármesteri hivatal nem ismeri el, és ez esetben is bírósági per van folyamatban” – tájékoztatta a tagságot Bíró Árpád elnök a Fogarasy Mihály Műszaki Középiskola dísztermében tartott közgyűlésen.

Eredmények számokban

Az elnök részletesen ismertette a 2013-as évben elvégzett munkálatokat. Többek között erdősítési munkálatot végeztek: újraültetést 7,55 hektáron, természetes felújulás elősegítését 39,1 hektáron, hézagpótlást 2,10 hektáron. Állományápolás is történt: csemeteápolás 23,9, felszabadító vágás 7,40, tisztító vágás 1,90, legelőtakarítás 163,70 hektáron.

„Ebben az évben is a saját termesztésű csemeténket használtuk fel az erdősítési munkálatoknál, a kiültetendő csemetéket 0,28 lej/db önköltségi áron állítottuk elő, a már létező csemetekertünket új kultúrával bővítettük, 12 áron beiskoláztunk 60 ezer lucfenyő és ötezer erdei fenyőcsemetét. Egy belső rendszabály alapján értékesítettük a fát, eredményeként elértük, hogy a leszerződött fatömeg kitermelés előtt kifizetődik. Folytattuk a területeink telekkönyveztetését, jelenleg az adatok feldolgozása és véglegesítése történik. A csemetekertünket bekerítettük, kutat fúrattunk, hogy biztosítani tudjuk a kultúrák öntözését. Lejártak az üzemterveink, új megrendelés szükségeltetett, jelenleg a szakminisztériumi véleményezésre és jóváhagyásra várunk. A 2013-as évben is részesültünk a terület alapú támogatásban 490 546,47 lej értékben. Ezen összegek egy részéből a támogatásban részesült legelőinket takarítottuk ki, valamint a csemetekerti beruházások, üzemterv és a telekkönyvezés költségeit fedeztük” – sorolta az elnök a beszámolójában.

Az elmúlt évben a közbirtokosság 12060 köbméter faanyagot értékesített 1 903 162,74 lej értékben, ami 158 lej/m³ átlagárnak felel meg, más jövedelmekkel együtt összjövedelme 2 545 677,21 lej. A költségeket is részletesen ismertette az elnök, az összköltség 2 030 839,50 lej. Az 514 837,71 lej nettó nyereséget fejlesztésre különítették el. Osztásra 1 024 100 lejt szántak, ami megfelel hektáronkénti 175 lej nettó osztaléknak. Keddtől jelentkezhetnek a tagok az osztalékért.
Mindezek mellett bírósági eljárást is indított a közbirtokosság az adósaival szemben: Extrans Kft., Floarea Reginei Kft., Compos-Lemn Impex Kft., Komextrans Kft-k ellen.

A beszámolót elfogadta a tagság, ugyanúgy, mint a 2014-es esztendőre tervezett munkálatokat, költségvetést. A cenzorbizottság beszámolójából kiderült: minden pontos és rendben van.

Támogatásokról is döntött a tagság

Öt támogatási kérelem érkezett a közbirtokossághoz, ezeket részletesen megbeszélték a tagok. A jelen lévő Portik-Hegyi Kelemen főesperes a felszegi Munkás Szent József-templom építésére kért támogatást, a tagság 50 ezer lejt hagyott jóvá. A Szent István plébánia részére 10 ezer lejt szavaztak, a Figura Stúdió Színház az művelődési ház épületének feljavítására kért támogatást, 10 ezer lejt hagytak jóvá. A Tarisznyás Márton Múzeumot 20 ezer lejjel támogatják, míg Garda Dezső újabb kötetének kiadatásához 10 ezer lejjel járul hozzá a közbirtokosság.

Eldöntetett az is, hogy eladják az önkormányzatnak a jelenleg kutyamenhelynek otthont nyújtó épületet és a korábbi irodaházat is. „Túl sok választás nincs a polgármesteri kéréssel szemben, eladjuk az épületet, az átiratban szerepel, hogy az összeget a Pitypang óvoda felújítására kell fordítanunk” – hangzott el. A tagság az eladás mellett arról is döntött, hogy a vezetőtanácsot bízza meg, hogy az eladásból származó összeg sorsáról rendelkezzen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés