Hazatértek a székelyek Afrikából

Mintegy 20 000 kilométert autózott két kontinensen, 11 ország érintésével és hétfőn este hazaérkezett a két székely egység a Budapest–Bamako raliról. Élményekben nincs hiány, amint elmondták, a verseny résztvevőiként sokkal többet láttak Afrikából, mintha egy turistaútra fizettek volna be. Az egyik leghosszabbként és legnehezebbként számon tartott versenyt a 25., illetve 26. helyen fejezték be, de az eredménynél fontosabbnak tartják, hogy belepillanthattak a sivatagi arab országok és a fekete Afrika egy részén élők életébe.

Adakozni nem veszélytelen

A hat gyergyószentmiklósi ralis, azaz Lukács Lehel, Zsigmond Attila, Kastal László, Benedek Tibor, Sándor Pongrác és Páll László közül az első négy kedden sajtótájékoztatón számolt be az élményekről. Kifejtették, a Budapest–Bamako rali fontos célja az adományozás, a szegény afrikai közösségek segítése is. Így mind a 142 induló vitt magával adományokat, köztük természetesen a gyergyóiak is. Az általuk vitt 15 000 lej értékű segélycsomag tartalma a gyógyszerektől a tanszerig terjedt, ezt útközben eldugottabb falvakban osztották szét. Szándékosan inkább kisebb értékű adományokat adtak át egy-egy helyszínen. Ennek jó oka volt.

Mint elmondták, jellemző, hogy a segélyek felét, nagyobb részét a helyi „kiskirályok” sajátjuknak tekintik, a valóban rászorulókhoz nem jut el, az emiatt felháborodó tömeg pedig nekitámad a jó szándékú segélyhozónak. Erre ezúttal is volt példa, egy településről az adományosztásból padlógázzal kellett menekülniük az adakozó ralisoknak, mert bozótvágó késsel, kövekkel támadtak rájuk a helyi lakosok. Nagyobb városokban segélyt osztogatni egyenlő az öngyilkossággal.

Amint a gyergyóiak elmesélték, igazából nem kerültek életveszélyes helyzetbe az afrikai kaland során. Kivétel talán, hogy Bissau városában egy karnevál kellős közepébe „csöppentek”, ahol ezrek foglalták el az utcákat, és ott kellett áthajtaniuk. Amint Lukács Lehel elmondta, akkor tényleg féltek, hogy mi történik, ha nekik támad a tömeg. Végül azonban gond nélkül sikerült kikeveredni ebből.

A korrupció virágzik

Hatalmas különbségek vannak az afrikai országok között a fejlettséget, az életszínvonalat tekintve. Északon Marokkó fejlettségét jelzi, hogy kétezer kilométeren át autópályán jöhettek hazafelé a versenyzők, délebbre azonban egyre kevesebb jelét látni a fejlődésnek.

Mauritániában vagy Guinea Bissauban leírhatatlan állapotok uralkodnak, szemét, döglött állatot tetemei láthatók mindenhol a városokban. A legmélyebb szegénységben élnek az emberek. Ennek ellenére az országok kormányai a biztonságukra nem sajnálják a pénzt, a városok bejáratainál fegyveres ellenőrző pontok vannak, alaposan ellenőriznek minden utast.

Jóindulatukat hasznos megvásárolni, a baksist kérik is. Az egyik országhatáron például a határőr tucatnyi ralist tartóztatott fel, kijelentve, hogy amíg nem kapja meg az általa kért pénzt, addig senki nem megy át a szomszédos országba. Végül több nagykövetség fellépése nyomán nyílt meg a sorompó.

Az emberek életvitelét általában kontrasztok jellemzik, érdekes látvány volt például a sivatagban egy szamáron ülő és mobiltelefonon beszélő arab. Mauritániában azonban a ralisok nem tudtak telefonálni, a helyi hatóság korszerű technikával árnyékolta le a műholdas telefon elöl a térerőt. Erre van pénz a világ egyik legszegényebb országában.

Kopjafa és székely zászló Afrikában

A gyergyói versenyzők célja volt, hogy emléket is hagyjanak maguk után. Két kopjafát vittek magukkal, az egyiket a Ráktérítő vonalán állították fel a turisták által kedvelt helyen, hogy minél többen láthassák, és hogy az emlék is hirdesse, a székelyek barátian tekintenek Afrika népeire. A másik kopjafát Bissauban szerették volna felállítani, de erre esély sem volt. A tömeg segélyekre számítva valószínűleg darabokra szedte volna a teherautót, amellyel szállították, ha köztéren kinyitották volna. Így azt egy helyi szervezetre bízták rá, annak tagjai vállalták, hogy utóbb felállítják a székelyek kopjafáját.

A székely zászló azonban végig ott lobogott a két gyergyói terepjárón Csíksomlyótól Bissauig és haza Gyergyószentmiklósig. A zászló senkit nem zavart egész úton, mindössze egy marokkói határőr kérdezett rá, hogy mi is az. A mieink előbb megpróbálták elmagyarázni, hogy kik is a székelyek, akik Romániában élnek, de nem románok. Ennek a megértetése nehéznek bizonyult, így rövidre zárták a magyarázkodást, azzal, hogy ez egy futballklub zászlaja. Ezzel mehettek is tovább.

Útifilm készül a nagy kalandról

Az egyórás beszámolóba természetesen nem férhetett bele minden élmény az egy hónapos túráról. Röviden megemlítették a természeti látványosságokat, a sivatagot, a szavannát, a látott állatfajtákat, a különböző törzsekkel való találkozásokat.

Mindenesetre leszögezték, többet láttak Afrikából, mintha egy turistaútra fizettek volna be, hiszen számos, európaiak által ritkán látogatott helyen is jártak. Az út során Zsigmond Attila több mint tízórányi anyagot forgatott, interjúk készültek. Ebből egyórás film készül hamarosan, amely által részletesebben is megismerhető minden látvány és élmény az afrikai kalandból.