Gyergyószéki beruházások megyei pénzekből, uniós alapokból

Környezetvédelmi szempontból jár jól idén Gyergyószék, lényeges előrelépések várhatók a hulladékgazdálkodást érintő beruházások terén, a megyei tanács költségvetéséből. Megépül Remetén a regionális hulladéklerakó, és ebben az évben történik meg a gyergyószentmiklósi szeméttelep bezárása is.

Gergely Imre

2015. február 14., 12:092015. február 14., 12:09

2015. február 14., 12:102015. február 14., 12:10

Kedden fogadták el Hargita megye idei költségvetését. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint ilyen nagyságrendű, több mint 488 millió lejes (110 millió eurós) költségvetése „talán még soha nem volt a megyének”. Hogy ebből mennyi jut, mire jut Gyergyószéken, Barti Tihamér alelnöktől kértünk tájékoztatást.

Idéntől megváltozott a költségvetési törvény, már nem a megyei tanácsok döntik el, hogy mely településeken milyen beruházásokra juttatnak pénzt. Korábban voltak komoly viták abból, hogy voltak települések, amelyeknek - mások szerint – több jutott a kelleténél, és voltak, akik úgy vélték, ezzel szemben több járna nekik. Ezek a viták mostantól nem merülhetnek fel. 2015-ben már egyenesen a kormány utalta a pénzeket a településeknek. Ez volt, akinek jól jött, így Gyergyószentmiklósnak is, amelynek több, mint ötmillió lejjel nőtt a költségvetése, de volt aki vesztese ennek az új rendszernek, mert az erős, nagy lélekszámú gyergyószéki nagyközségek alig kaptak valamit. „Ezen mi nem tudunk változtatni, nem tudjuk támogatni a települések beruházásait, mert a törvény ezt tiltja. Csakis olyan beruházásokra költhetünk pénzt, amely saját hatáskörben történik. Csak azt fejleszthetjük, ami a megyei tanácshoz tartozik” – fejtette ki Barti Tihamér.

A legtöbb Gyergyószékre érkező pénz súlyos, és régóta esedékes környezetvédelmi problémákat old meg. Ebben az évben fel kell épülnie Remetén az uniós normáknak megfelelő regionális hulladéklerakónak. 2016-ban már a megye legtöbb településéről ide fogják hordani a háztartásokban keletkező szemetet. Az építkezésre, a követelmények által előírt berendezésekre idén 57 millió lej + ÁFA összeget költenek. Ezzel párhuzamosan megtörténik három könyékbeli szeméttelep teljes bezárása. Így a maroshévízi, borszéki és gyergyószentmiklósi szeméttelepet is a mai szigorú környezetvédelmi normák szerint számolják fel, megfelelően leszigetelve, vastag földréteggel borítva be. Így év végére eltűnik ez a szentmiklósi,, alfalvi és szárhegyi lakókat is zavaró bűzlő füstöt árasztó szemétdomb. Számos településen szelektív hulladékgyűjtő udvarok létesülnek, és ezeket a telephelyeket közművesítik, utakat építenek hozzájuk, vizet, villanyt vezetnek hozzájuk.

A megyei tanács kezelésében lévő gyergyószéki utakon nem várható látványos fejlődés, aszfaltozás. Kivétel a Remete-Várhegy út azon szakasza, amely az épülő hulladéklerakóhoz vezet. 660 ezer lejt fordítanak itt az útalap előkészítésére és és 2 millió 870 ezer lejt az aszfaltburkolatra. Két másik útnak a felújítási, kivitelezési terveit készítik még el az idén. Ilyen a Remetén, a csutakfalvi temetőig tartó útszakasz, amelyet majd később újíthatnak fel, de ehhez előbb tervek szükségesek. Tervek készülnek, az Orotva-Borszék út felújításához, illetve a már meglévőket a mostani elvárásoknak megfelelően átterveztetik, abban a reményben., hogy a jövőben majd uniós pénzeket lehet szerezni ennek a kiépítésére.

A gyalogosok számára jelentenek majd könnyebbséget a most induló járdaépítési program előnyei. Egymillió lejt különítettek el erre a célra. Ezt azok a községek igényelhetik, amelyeken megyei utak haladnak át, és ezen utak mentén épülhetnek majd járdák . Barti Tihamér megjegyezte, arról még nem döntöttek, mely településeket érinti majd ez, várják a községvezetők igényléseit.

Több olyan program is rendelkezésre áll, amelyeket gyergyószéki települések is igénybe vehetnek 2 millió lejt fordíthatnak idén víz és csatornahálózat bővítésre. Ilyen igénylést tett le például Ditró. A község Orotván építene ki újabb hálózat-szakaszt. Az úgynevezett „kisvillany” program célja idén is az elszigeteltebb településrésrészek villanyárammal való ellátása. Itt 2 millió 265 ezer lej a megpályázható alap. Ilyen igénylést nyújtott be Alfalu, a borzonti hálózat kiépítésének folytatására, Szárhegy a güdüci részre, de Gyergyószentmiklós is szeretné, ha félreesőbb lakókörnyezetekre is eljutna a villanyáram. Ebben az évben indul el pedig az internethálózat bővítési program, amely lehetővé teszi, hogy az internet olyan helyeken is hozzáférhető legyen, ahol eddig ez nem volt lehetséges. Itt is várnak még igényléseket, amelyeket később fognak elbírálni.

Az egyik legnagyobb összegű beruházás a térségben Tölgyesen történik, ahol a kórház modernizálására, fűtésrendszer kiépítésre több, mint négy és fél millió lej jut. Komoly tétel és igen fontos előrelépés a gyergyószentmiklósi jégkorongnak az, hogy a megyei önkormányzat 100 ezer eurót, azaz 450 ezer lejt különített el egy új jégkészítő gép megvásárlására. Gyergyószentmiklósnak még sosem volt új rolbája, eddig mindig kiöregedett gépekkel csiszolták a jeget. Ez annak köszönhetően valósulhat meg, hogy még nincs lezárva a jelenleg is folyó hűtésrendszer-felújítási beruházás, amelynek idejére a megyei tanács kezelésébe került a jégpálya. Így az eredeti projekt kibővítésével, megvalósulhat a rolbavásárlás is. Ez a közbeszerzés után, a következő szezonra történhet meg – közölte Barti Tihamér.

Az alelnök ugyanakkor felhívta a civil szervezetek figyelmét arra, hogy ebben az évben megnövelték az általuk igénybe vehető pályázati pénzalapokat. Így több szervezetnek van lehetősége támogatást nyerni tevékenységéhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés