Gyergyó Expó újra

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Egy újabb programmal bővül a Szent Miklós Napok kínálata: kiállítással egybekötött vásárra kerül sor december 5 és 8 között. A városi sportcsarnokban közel hatvan cég és több kézműves mutatkozik be, többségük gyergyószéki településekről.

Pethő Melánia

2013. november 27., 18:442013. november 27., 18:44

2013. november 27., 19:152013. november 27., 19:15

Gyergyó Expó névvel második alkalommal szerveznek termékkiállítást Gyergyószentmiklóson. A 2010-es őszi vásárral ellentétben az idei rendezvényt a csíkszeredai Expo-Har Kft. szervezi. Csipor Attila igazgató tájékoztatása szerint az expó általános jellegű lesz, a sportcsarnok mintegy 550 négyzetméternyi felületén közel hatvan cég mutatja be kínálatát.

Huszonkét cég bérelt önálló standot, és lesznek kiállítófelületek, melyeken több vállalkozás közösen mutatkozik be. Az Arbor Vállalkozók Szövetségének égisze alatt például tizennyolc cég sorakozik fel, egy másik közös standon pedig Hargita megyei kézművesek állítanak ki.

Szép számban jelentkeztek hagyományos termékeket előállító vállalkozások, közöttük a Székely termék, illetve a Transylvania Authetica védjeggyel rendelkező termékek is megtalálhatók lesznek. Tizenöt helyi kisvállalkozó részvételét a gyergyószentmiklósi önkormányzat támogatja – tudtuk meg a rendezvényszervezőtől.

Csipor Attila elmondta, a kiállító cégek mintegy 90 százaléka Hargita megyei, ennek több mint fele gyergyószéki. „Húsz éve foglalkozom rendezvényszervezéssel, ez idő alatt ilyen arányt még nem láttam. Általában egy kiállítást úgy járatunk be, hogy külföldről és más megyékből hozunk kiállítókat, ezáltal ösztönözzük a helyieket. Gyergyószentmiklóson ezt nem kell alkalmazzuk. Úgy tűnik, hogy a helyi vállalkozók régóta várnak egy ilyenszerű bemutatkozásra” – vélekedett Csipor. Elmondta, a helyiek nagy érdeklődésére való tekintettel mindössze néhány idegenből érkező cég vesz részt a kiállításon. Maros megyéből három, Bákóból, Szatmárról, Budapestről és Győrből egy-egy kiállítót várnak.

Többek között fa- és élelmiszeripari termékek, építkezési anyagok, háztartási, halász-vadász cikkek, kézműves termékek színes skáláját vonultatja fel a kiállítás, és különféle szolgáltatások bemutatásának is helyet ad. „Más székelyföldi városokban sikerült meghonosítani az expót, remélem, Gyergyóban is elérjük ezt” – fejezte ki reményét Csipor.

A rendezvény hivatalos megnyitóját december 5-én 11 órakor tartják, a kiállítás naponta 10-19 óra között lesz látogatható.

Az Expo-har által szervezett székelyföldi rendezvények állandó támogatója Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Gyergyó Expó szervezésében az Arbor Vállalkozók Szövetsége és Gyergyószentmiklós önkormányzata vállalt partnerséget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés