
Fotó: Veres Nándor
A gyergyószéki gazdákra irányul a figyelem az előttünk álló hétvégén, négy településen szerveznek ünnepet számukra. Csomafalván már pénteken elkezdődnek a programok, Alfalu és Borzont is két napon át ünnepel, Remetén vasárnap zajlanak a programok.
2014. október 23., 14:122014. október 23., 14:12
2014. október 23., 14:122014. október 23., 14:12
Kétnaposra és „kétfalusra” bővítették az idei gazdanapi sokadalmat Alfaluban, a rendezvény tizenhetedik kiadásának programjait a községközpontban és az ide tartozó Borzonton rendezik meg. A Bucsin-hegy alatti településen pénteken ünnepelnek, fogatos, illetve mezőgazdasági és erdőkitermelő gépek felvonulásával rajtol itt a rendezvény. A Laczkók-dombján 12 órától várják az érdeklődőket, itt a közelmúltban felújított erdei és mezei utak felavatására kerül sor.
A tavalyi helyszínváltás után idén ismét az alfalvi Guszti-kertben mutatkoznak be a gazdák, a termelők. Szombaton már a korai órákban érdemes lesz idelátogatni: a szervezők magyarországi vendégei tartanak disznóvágást és ételkóstolót 7 órától. A nap még számos érdekességet tartogat; lesz juhnyíró verseny, birkavágás, galambröptetés, kisállat-kiállítás, termetes zöldségek mustrája, kovácsmesterek bemutatója, favágó verseny, férfiak erőpróbája, bográcskóstolás – hogy csak néhányat említsünk a programszámok közül. Természetesen idén sem marad el a helyi termékek kiállítása és vására, este pedig mulatságra várnak minden érdeklődőt. A művelődési házban tartandó gazdabálon a Bekecs Néptáncegyüttes lép fel.
Idén is lesz bognyeső verseny
Csomafalván agrárfórummal indítanak pénteken; délelőtt 10 órától a művelődési házban szakemberek tartanak előadást a helyi farmokról, az állatbetegségekről, helyi termékek készítéséről, LEADER-pályázati lehetőségekről, a legelők felhasználásáról. 13 órakor négy szekér indul el a község utcáin, összegyűjtik a Páli Szent Vincze Napközi Otthonnak felajánlott lakossági adományokat. Szombaton a 9 órai szentmisét követően helyi termékek börzéje veszi kezdetét a felső-nyírkerti Rendezvénycsűr környékén. A nap folyamán bognyeső, fűrészelő, bográcsfőző verseny, állatkiállítás és -szemle, faragász-kiállítás, borkóstoló várja az érdeklődőket, a gyerekek számára játszóházat rendeznek be. Ekkor tartják a Gyergyói Népzenészek találkozóját, a fellépők műsora színesíti a gazdanapi programokat. A Felső-Nyírkertben DNS-koncerttel zárul a forgatag, mulatásra viszont a Borsika Panzióban tartandó táncházban lesz további lehetőség.
A gazdák bizonyíthatnak
Remetén másodjára szerveznek gazdanapot – a vasárnapi rendezvényre 8 órától reggelivel várják az érdeklődőket a labdarúgópályára. Állatszemlét tartanak 10 órától, ezzel párhuzamosan a lovak erőpróbáját is megrendezik. A mezőgazdaság jövőjéről szóló előadást követően kerül sor az állatok megáldására, a közös ebédre, az állatok díjazására. A délutáni vetélkedőkön a gazdák bizonyíthatnak: szénásszekérrakásban, állatellátásban, hagyományos kézi fejésben mérettethetnek meg. A rendezvény keretében a hagyományos mesterségek közül ezúttal a kovácsolást és a gereblyekészítést mutatják be, a nap folyamán kutyaterápiás bemutató is lesz, a gyerekek számára pedig állatsimogatást, játszóházi foglalkozásokat kínálnak a szervezők.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!