
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyergyószentmiklós felszegi részén, a Munkás Szent József tiszteletére épülő templomnál az oldalfalak kiépítése következik, majd a nyílászárókat teszik a helyükre. Az építkezés támogatása céljából felajánlott fajegyek megváltásra várnak.
2014. július 21., 18:052014. július 21., 18:05
2014. július 21., 18:182014. július 21., 18:18
„A tetőzet megvan és hamarosan az oldalfalak kiépítése következi, ha majd az is meglesz, akkor a nyílászárók beszerelésével egy nagyobb lépést tudhatunk magunk mögött” – mondta Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános. „Egy nagyobb támogatást kaptunk a megyétől, illetve egy pályázatot nyertünk meg, a hatvanezer lej a következő fázis munkálatainak hatvan százalékát fedezi. A belső bútorzatról természetesen már a tervek szintjén van szó, de egyelőre még nem vagyunk ott” – foglalta össze a főesperes.
Egy elismervény ára 15 lej
Fajegyeket ajánlottak fel a lakóknak, így ezáltal támogathatják a kápolna építését, ugyanakkor a helyi és megyei önkormányzat, a vállalkozók támogatására továbbra is számítanak. „A fajegyek iránt van érdeklődés, de nem mondhatom, hogy olyan mértékű, mint amit tapasztaltunk az alszegi, Szent István-templom építésekor felajánlott téglajegyekért. Itt elsősorban a felszegi lakók vásárolgattak fajegyeket. Mostanig külföldi, nagyobb összegű támogatás nem érkezett a Munkás Szent József templom-építésére, viszont ki kell emelnem a közbirtokosság támogatását” – ismertette a főesperes.
„A Munkás Szent József tiszteletére épülő templom célja, hogy a felszegi híveket Isten köré gyűjtse: megszentelt helyet biztosítson Isten dicsőségére és a hívő közösség lelki szolgálatára. Ez a jegy elismervény, hogy ön is részt vállalt önkéntes adományával a templom építésében. Emlék, hogy utódai is büszkén gondoljanak közösségteremtő adományára, amely által Felszeg szívében olyan hajlék épült Istennek és embernek, amelynek falait az összefogás és a szeretet köti össze” – olvasható a fajegyeken Portik Hegyi Kelemen főesperes és Pázmán Attila gondnok üzenete. Egy fajegy alapára 15 lej, de nagyobb összeg ellenében is váltható a Szent Miklós plébánián.
A sorszámozott fajegyek közül az első ötven darab licit alá kerül. A megváltott fajegyek tulajdonosairól egy pontos listát vezetnek, hogy az utókornak is megmaradjon, kik azok, akik anyagilag is támogatták a kétszáz személyesre tervezett Munkás Szent József-templom építését.
A felszegi templom építési projektje két részből áll, egyik a templom megépítése, a másik a plébániaként szolgáló iskola épületének a felújítása. A tervek szerint a két épületet a sekrestye köti majd össze.
A főesperes hangsúlyozta: jelenleg a várostól várják azt a nagy segítséget, azt a támogatást, mellyel ki tudják fizetni az eddig elvégzett munkálatra a tartozásuknak, a 33 ezer lejnek a nyolcvan százalékát a vállalkozónak. Az átadási ünnepség dátuma az anyagiak függvénye is. „Elképzelhetőnek tartom, hogy a templom felszentelését a 2016-os évi templom búcsúnapján, május 1-én fogjuk tartani, de ehhez a város lakóinak, a gyergyóiaknak az összefogására, támogatására van szükség” – hangsúlyozta a főesperes.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!