Föld órája: sötétben színes programok

Harmadik éve csatlakozott hivatalosan Gyergyószentmiklós a klímaváltozás elleni kampányhoz, a Föld órája nemzetközi akcióhoz. Az alkalomból az Ifitéka több programot is szervez. A cégek egyelőre nem válaszoltak a szervezők felhívására.

Baricz-Tamás Imola

2013. március 21., 17:122013. március 21., 17:12

2013. március 21., 19:082013. március 21., 19:08

 

Gyertyás felvonulással kezdődik szombaton 20.30 órától a figyelemfelkeltő rendezvény. A művelődési ház előterében, illetve az épület előtt várják azokat, akik aktívan is részt kívánnak venni a bolygónk megmentésére irányuló megmozdulásban.A szombati egyórás sötétre – a közvilágítást is lekapcsolják – a gyergyószentmiklósi önkormányzat támogatásával az Ifitéka, a Figura Stúdió Színház, a diákpolgármesteri iroda, a művelődési központ, az Ifirádió és a Szín-kron csoport „színes mozzanatokat\" kínál. Az Ifitéka vezetője, Málnási Andrea a meglepetésnek szánt programokról nem árult el sokat, amit viszont biztosan tudni lehet, hogy a gyertyás felvonulás este fél kilenckor indul a Szent Miklós-szobortól a művelődési ház előtti térig, ahol tábortűz, zene, az előtérben pedig meglepetések várják a résztvevőket. Többek között a művelődési ház előterében három kiállítófelületet is kialakítanak, itt informálódni lehet az áramfogyasztásról, hogy miként lehet spórolni, továbbá érdekességekről is hírt adnak.

A szervezők felkérik a város lakosságát, hogy aki teheti, csatlakozzon a megmozduláshoz,
vegyen részt a rendezvényen, aki pedig otthon marad, a villany lekapcsolásával, az elektromos készülékek áramtalanításával fejezze ki elkötelezettségét a klímavédelem és a környezettudatosság iránt.

A gyergyói cégek „nem vették a lapot\"

Az Ifitéka több napon át felhívással fordult a cégvezetőkhöz, melyben a Föld órája nemzetközi rendezvényhez való csatlakozásra kérte fel. „A megadott időszakban a reklámtáblák leoltásával, esetleg más, elektromos árammal működő készülékek kikapcsolásával csatlakozzanak rendezvényünkhöz!” – áll a felhívásban. Köszönetképpen a helyi újságban és tévé képújságjában reklámfelületet biztosítottak volna annak a cégnek, melynek vezetője „veszi a lapot”, jelzi csatlakozási szándékát. Málnási Andrea elmondta, meglepte őket is, de egyetlenegy cég sem jelezte, hogy csatlakozna az akcióhoz. Ezúttal is felkérik a városban működő cégeket, hogy ebben az egy órában „szüneteltessék\" fényreklámjaikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés