
Van hol, van mit, van mivel – a jövő gyergyói sportsikereinek alapjai rendelkezésre állnak, már „csupán” tartalommal, tevékenységgel, kemény munkával, edzéssel kell megtölteni – ezt állapították meg a Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub sportbázisának csütörtöki ünnepélyes felavatása alkalmával.
2013. december 12., 22:142013. december 12., 22:14
2013. december 13., 10:192013. december 13., 10:19
Néhány éve még a Salamon Ernő Gimnáziumban két szűkös irodahelyiség, az udvaron pedig a modern követelményektől igencsak távol álló teniszpályák s egy szebb időket is látott sportterem meg öltöző jelentette a sportiskola létesítményeit.
„Itt csak lelkesen és odaadással lehet kínlódni” – mondta akkoriban az egyik edző. Nos, mostanra szinte minden alapjában változott meg, már nem kínlódni, hanem valóban, eredményesen dolgozni is lehet.
A legszembetűnőbb változás a sportiskola új székhelye, amely külalakjában illeszkedik a gimnázium arculatához, belül pedig kényelmes körülményeket biztosít az intézmény dolgozóinak, de erőterem, és sportolók, illetve más vendégek elszállásolására is alkalmas vendégszobák is rendelkezésre állnak. A teniszpályák körülményei javultak, az egykor tornacsarnoknak álmodott, de soha el nem készült betonroncs helyén kézilabdapálya található, s körben a sífutók sima aszfaltcsíkon készülhetnek a megmérettetésekre.
A csütörtöki eseményen Jánosi Béla igazgató mellett Mezei János polgármester, a tanfelügyelőség nevében pedig Kari Attila tartott beszédet, majd Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános áldotta meg az új épületet, illetve a megújult sportlétesítményeket. „Ami verejtékkel, vérrel, erőfeszítéssel, önfeláldozással, kemény munkával valósul meg, az maradandó lesz” – fogalmazott a plébános, utalva ezzel egyrészt arra is, hogy nem volt egy könnyű folyamat a sportbázis megújulásának kivitelezése, másrészt pedig, hogy az itt fejlődő sportolók is csak nehéz edzések során érik majd el az eredményeiket. Mindenesetre a mostani sportoló gyermekek útjában lényegesen kevesebb akadály áll, mint amiket elődeiknek le kellett küzdeniük. A felkészülési körülmények ma lényegesen jobbak, mint tíz éve. Mégis számtalan országos bajnoki cím mellett Marius Urzică személyében olimpiai bajnokot nevelt a Gyergyói ISK, de Molnár Levente vagy Ferencz Réka világbajnokságon elért sikereire is méltán lehetne büszke bármelyik utánpótlás-nevelő egyesület. S lehetne sorolni még számos nemzetközi szinten is komoly eredményeket elért jégkorongozó, síző, tornász nevét.
Ha a Gyergyói ISK edzői az akkori mostoha körülmények között képesek voltak ilyen sikereket elérni tanítványaikkal, akkor a mostani lehetőségekkel élve meddig juthat a gyergyói sport? – tevődik fel a kérdés. Az adottságok megvannak, s a sportiskola bízik abban, hogy a változó jogszabályok nem zúzzák szét egy csapásra a mostani reményeket, továbbra is meglesz a felkészülésekhez, versenyeken való szerepléshez szükséges anyagi fedezet.
Jánosi Béla igazgató kérdésünkre méltán büszkén mondta: a sportiskola új székhelye és a bázis megújulása élete egyik legnagyobb sikerének számít, továbbá reméli, hogy minél többen fogják használni.
Ezzel még nincs vége a fejlesztéseknek. A kézilabdapályát gumipadlóval szeretné ellátni az intézmény, a Bucsin-tetőre pedig a sífutók, illetve minden más sportoló felkészülését is segítő, csapatok fogadására alkalmas vendégházat terveznek.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!