Évzárót tartott a gyergyói képviselő-testület

Egy-egy palack pezsgő várta az önkormányzati képviselő-testület tagjait a gyergyószentmiklósi tanács üléstermében csütörtökön délután – ez utalt arra, hogy évet búcsúztat a testület. Hogy ünneplésre van-e ok, az más kérdés, az ülés sem volt ünnepi.

Gergely Imre

2013. december 19., 20:292013. december 19., 20:29

2013. december 19., 20:352013. december 19., 20:35


Zömében szociális kérdésekről döntött a testület. Szó esett arról, hogy jövőre milyen rászorulók javára szolgáló tevékenységeket támogat majd az önkormányzat. A jövő évi költségvetés megszavazása természetesen majd az új esztendőben lesz esedékes, így összegekről nem határoztak, de elviekben jóváhagyták, hogy ezután is támogatást kapnak az önkormányzattól a civil szervezetek által működtetett és különböző hátrányos rászorulók segítését szolgáló tevékenységek.
Ilyen a Caritas otthoni beteggondozás és a sérült gyermekekkel foglalkozó Esély-program, vagy a Szent  Márton Alapítvány által működtetett szeretetkonyha. Új tevékenységként jelenik meg az idős emberek mozgáskoordinációját segítő program.

Hozzájárulást kért a fenntartási költségeihez az Ora Rode Alapítvány által vezetett Szivárvány gyermekotthon és a hajléktalanmenhely is. Nem lesz akadálya ennek. Sokat vitatkoztak viszont azon, hogy kik és milyen formában részesülhetnek ingyenes vagy kedvezményes utazásban a városi közszállításban. Bajkó László azt vetette fel, hogy ellenőrizhetetlen, pontosan hány 65 év feletti nyugdíjas él a Balint Trans járatain az 50 százalékos utazási kedvezménnyel. Egyelőre marad minden a régiben, majd a későbbiekben döntenek arról, hogy miként teszik ezt átláthatóvá.
Bajkó sokallta azt, hogy 50 ezer lejt fizet ki évente a város az ilyen kedvezmények költségeinek megtérítésére. Olyan javaslat is született, hogy a városházán lehessen kiváltani meghatározott számú buszjegyet, és amennyi elfogy, annyi pénzt fizessenek ki a busztársaságnak. Erről azonban később döntenek.

A tanácsülés lényeges pontja volt még, hogy elfogadták a Vitalissima vezetőjévé vált Sándor István lemondását a képviselői mandátumáról. A megüresedett tisztség betöltése az MPP feladata, hiszen az ő listáján jutott be a döntéshozó testületbe a most leköszönt tanácsos. Simon Katalin frakcióvezető kérdésünkre elmondta, még nem tárgyaltak érdemben arról, hogy ki legyen Sándor István utóda. A választási lista következő helyén egyébként Benedek Csaba tanár neve szerepelt, utána Málnási Huba vállalkozó következik. A tanácsülés végén pezsgőbontásra nem került sor, de amint Nagy István jegyző elmondta, lehet, korai is volna az évbúcsúztatás, hiszen nem kizárt, hogy lesz még tanácsülés ebben az évben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés