Emléktábla-avatás az Örmény Holokauszt századik évfordulóján

Trucza Sándor plébános beszédében hallható volt: fájó szívvel emlékeznek azokra, akik ártatlanul szenvedtek, akiket elüldöztek, kivégeztek, csak mert örmények voltak, ragaszkodtak nemzetiségükhöz, vallásukhoz. Életüket áldozták, mert egy nemzethez tartoztak. „Gondolkodjunk el, mi milyen hazafiak vagyunk, mi mit vállalunk azért, hogy a nemzethez tartozunk, a nemzetért képesek vagyunk-e mi is áldozatot hozni” − vetette fel a lelkész. A templomban Barabás Gyöngyvér tanár tartott előadást az Örmény Golgota címmel, röviden vázolva a népirtás történetét, előzményeit és máig ható következményeit.

1915. április 24-én „lefejezték” a Török Birodalomban élő örménységet. Körülbelül kétszázötven örmény értelmiségit összegyűjtötték, majd még aznap éjjel valamennyiüket kivégezték. Ez azonban csak a kezdet volt, egyesek szerint másfél millió, mások szerint kétmillió, a hivatalos történetírás szerint mintegy 600 ezer áldozata volt az ifjútörök kormány által kezdeményezett genocídiumnak, amikor lakóhelyükről a sivatagba hajtották az embereket, távoli úti cél felé terelve, amelyet legtöbbjük sosem ért el.

Az ok Barabás Gyöngyvér szerint, hogy a birodalom gondjaiért a törökök a kisebbségeket tették felelőssé. Az oszmán birodalom széthullásáért, a sorozatos háborúvesztésekért a birodalomban élő népeket tették bűnbakká, s úgy látták, a nagy török birodalom megtartása csak akkor lehetséges, ha kiirtják őket. Barabás Gyöngyvér úgy fogalmazott: van, akik szerint jobb feledni a múltat, hogy a jobb jövő felé tovább tudjunk lépni. Ez azonban nem járható út. Erkölcsi és politikai értelemben is meg kell szabadulnia Törökországnak ettől a bűntől, szembe kell néznie múltbéli önmaga tetteivel és nem tagadnia.

„Nem a felejtésre van szükség, hanem egymás sérelmeinek elismerésére és egymás tiszteletére, hogy mindkét nemzet méltóságteljesen emlékezhessen” − hangsúlyozta az előadó. Az eseményen a templomkertben emléktáblát avattak, amely négy nyelven, magyarul, örményül, angolul és románul emlékeztet az örmény genocídiumra. A Buslig Gyula és Kulcsár László által kezdeményezett emlékállítást a gyergyószentmiklósi örmény katolikus egyházközség és az Erdélyi Magyarörmény Szövetség vállalta fel és valósította meg.

Trucza Sándor plébános így fogalmazott: „Legyen ez az emlékműve azoknak, akiknek nem jutott szemfödél, nem áll sírjukon kereszt, a jeltelen sírokban nyugvó áldozatoknak egy jelképes sír, hogy legyen, hol rájuk gondolni. Szent hely, amely nemcsak a kegyetlenséget juttatja eszünkbe, de felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére.”