Korrupció gyanúja miatt a Bukaresti Táblabíróság vizsgálati fogságba helyezte Majeczki Izabellát, Gyergyószentmiklós főügyészét.
2013. november 08., 23:032013. november 08., 23:03
2013. november 08., 23:072013. november 08., 23:07
A csütörtökön őrizetbe vett és Bukarestbe szállított főügyészt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal gyanúsítja, hogy 2011-ben két tehenet, három juhot és két bárányt fogadott el azért, hogy kedvezően záruljon az ügyészségi vizsgálat két – erőszakos cselekményekért előállított – személy ügyében.
A DNA pénteki közleménye szerint ez év augusztusában úgy próbálta eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető azt nyilatkozta, hogy pénzért adta el az állatokat. A korrupcióellenes nyomozók azzal is gyanúsítják a főügyészt, hogy egy ügyészségi dosszié gyors lezárása ígéretével próbálta érvényesíteni az élettársa építővállalatának az üzleti érdekeit. A hatóságok tízezer lejre becsülik az okozott kár értékét.
Majeczki Izabella az egyetlen vezető tisztséget betöltő magyar nemzetiségű ügyész Székelyföldön. A gyergyószentmiklósi ügyészség áprilisban azzal került az erdélyi magyar sajtó érdeklődése középpontjába, hogy hivatalból indított vizsgálatot olyan gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények ügyében, amelyeken Wass Albert műveiből olvastak fel.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!