Elődeink hagyatékának nyomában

Bútor- és üvegfestés, faragás, batikolás és ékszerkészítés mellett a hagyomány megőrzése és a magyarságtudat erősítése is célja volt az Elődeink hagyatékának nyomában címmel meghirdetett programnak.

Baricz-Tamás Imola

2013. február 13., 15:542013. február 13., 15:54

2013. február 13., 15:592013. február 13., 15:59

 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázaton a Pro Terra Alapítvány sikeresen pályázott, így több mint harminc gyergyószentmiklósi 14-18 év közötti fiatal is részt vett a programban, alkotásaik elektronikus formában tekinthetők meg.

„Az Elődeink hagyatékának nyomában című programban ötnapos táborra pályáztunk, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék a magyar kultúrát,  a székely motívumok világát\" – tájékoztatott Szőcs Zsuzsa, a Pro Terra Alapítvány vezetője, majd beszélt a Zetelakán sorra került táborról.

„A résztvevők maguk döntöttek, hogy milyen kézművességi formát választanak, volt, aki a rendelkezésre állók közül minden tevékenységbe belekóstolt (üvegfestés, faragás, batikolás, bútorfestés és ékszerkészítés), de olyan is, aki csak a bútorfestés mellett döntött, és több tárgyat is kifestett. Zetelakán Dimén Levente földrajz szakos tanár vezetett körbe a székely kapuk birodalmában, mesélt a népi szokásokról, hiedelmekről is, majd ellátogattunk Szabó Gábor asztalos mesterhez, aki a faragás rejtélyeit mutatta be a fiataloknak. Hazaérve közel egy héten át zajlott az alkotás, azokból a motívumokból és tudásból kiindulva, amit a táborban figyelhettek meg a fiatalok\" – mesélte Szőcs Zsuzsa. Hozzáfűzte: ez a második olyan nagyobb programjuk volt, melyen a hagyományőrzés, a magyar identitástudat kialakítása, illetve őrzése irányába nyitottak.

A program  befejeztével a táborban készült alkotásokat elektronikus formában „állítják” ki a http://www.facebook.com/proterrart oldalon, a hét végén már megtekinthetők lesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés