Előadás a gyerek-szülő kapcsolatról

Felnőttek számára indítottak előadás-sorozatot a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián. A következő előadásra december 14-én, pénteken este 7 órától kerül sor: András Szabolcs történelem  és hittantanár a gyerek-szülő kapcsolatról értekezik.

Baricz-Tamás Imola

2012. december 11., 18:252012. december 11., 18:25

2012. december 11., 18:562012. december 11., 18:56

 

András Szabolcs tanártól megtudtuk, a Szent István plébánián szolgáló Czikó László atyával közösen beszélték meg, hogy a Belső iránytű program során jó volna az iskola szempontjából is megközelíteni a választott témát, mivel a tapasztalat az, hogy egyre több a problémás családból érkező fiatal. „A találkozóra elsősorban a szülőket várjuk, különösen az apákat, úgy vélem, leghamarabb a gyereknek az apával romlik meg a kapcsolata. A probléma kezelése persze összetett, én a tanár szemszögéből közelítem meg, szinte kívülállóként, hiszen az iskolapszichológus szakszerűen foglalkozik az esetekkel. A tanár, ha egy kicsit is figyelmes, észreveszi, mikor baj van a diákjával. Egy családi probléma a viselkedésben, a tanulási eredményekben mutatkozik meg leghamarabb\" – fogalmazott András Szabolcs. Azt is elmondta, vannak gyerekek, akik legelőször a tanárukhoz fordulnak problémájukkal. „A lányok könnyebben elmondják a gondjaikat és kérnek segítséget, a fiúk zárkózottabbak. A tapasztalat az, hogy rengeteg komplexussal élnek együtt a fiatalok, és úgy élik meg, hogy a probléma szégyen, a segítségkérés pedig még nagyobb szégyen\" – véli András Szabolcs tanár.

Az előadás címe: Miért menekül otthonról a gyermekem az iskolába? „Sok szülő nem tudja elfogadni, hogy a gyereke egyre önállóbb, sok esetben rossz néven veszi, ha segítséget kér, úgy érzi, hogy vele szembefordult, de nem erről van szó. A gyerek általában azért fordul el a családtól, és a tanártól kér tanácsot, hogy a szülő felé érvényesítse az önállóságát. Volt eset, hogy a szülő sem vette jó néven, hogy egy kívülálló beavatkozik az életükbe. E téren is mentalitásváltásra van szükség, hogy ne éljék meg a szülők szégyenként, hogy gyerekük a tanártól kér segítséget\" – részletezte András Szabolcs. Továbbá szólt arról, hogy az előadásban vallásos szempontok is érvényesülnek. Pénteken este kiderül, hogy milyen hatással vannak a családi problémák a gyermek Isten-képére.

A Belső iránytű néven elindult, felnőtteket célzó előadássorozat keretében különböző szakemberek bevonásával minden hónap második és negyedik péntekén tartanak előadást, melyeket igény szerint kötetlen beszélgetés követ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés