
Cukorbeteg gyerekek és fiatalok táboroztak Csomafalván, az Életmód táborban diabetológus és pszichológus elméleti és gyakorlati tudnivalókat osztott meg fiatalokkal, továbbá számos, kikapcsolódást, lazítást nyújtó programot is szerveztek.
2014. szeptember 09., 12:402014. szeptember 09., 12:40
A Hargita Megyei Ifjúsági Cukorbetegek Egyesülete szeptember elején a gyergyócsomafalvi Veresvirág panzióban szervezte meg idén második alkalommal az Életmód tábort, melynek harminckilenc résztvevője volt.
„A tábor legfontosabb célja a cukorbetegségről és ennek kezeléséről elméleti és gyakorlati tudnivalók átadása volt. Dr. Bartalis Hajnal diabetológus és Köllő Orsolya pszichológus tartott előadást. Állandó asszisztensi felügyeletet biztosítottuk, hiszen ez nagyon fontos. A tábor ideje alatt több mint nyolcszáz alkalommal volt cukorszintmérés, amit Tuta Mihály végzett. A betegségről való beszélgetések mellett nagy hangsúlyt fektettünk a szórakozásra is. A résztvevőknek lehetőségük volt horgászni, lovagolni, néptáncot tanulni, úszni, kézműveskedni, hennáztatni, mászófalon bizonyíthatták ügyességüket, egyszóval kikapcsolódtak”– foglalta össze Suciu Zita szervező, aki több társával, Kastal Hajnal, Dan Balea Claudia, Suciu Gábor és Papp Dorka önkéntes segítségével együtt hozta tető alá a tábort.
A Dél-hegy aljában táborozók között 3 éves volt a legkisebb és 24 éves a legnagyobb. Két zenekar, a No Sugar és a Funatics is a helyszínre vonult, hogy szórakoztassa a fiatalokat, akik Gyergyószentmiklósról, Ditróból, Újfaluból, Parajdról, Csíkszeredából, Csíkszentmártonból, Székelyudvarhelyről, Agyagfalváról, Székelykeresztúrról, Marosvásárhelyről, Kolozsváról, Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről érkeztek a táborba.
A sikeres tábort követően a novemberi Cukorbetegek Világnapjára készülnek a szervezők.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!