Diákmunka: dolgozhat-e a „gyermek”?

Iskolák hirdették régen, ifjúsági szervezetek toborozták a diákságot, vagy szájról szájra terjedt az információ: hol van kereseti lehetőség iskoláskorúak számára. Manapság még a diákok is „sommerek” – szól a vicces kijelentés, pedig a pszichológus állítja, nem árt a fiatalnak, ha szembesül a kereset és költés egyensúlyával.

Balázs Katalin

2013. augusztus 08., 18:102013. augusztus 08., 18:10

2013. augusztus 08., 18:372013. augusztus 08., 18:37

Gyergyó, Csík és Udvarhely környékén kutattunk, hol hirdetnek, illetve közvetítenek több, tizennyolc év alatti számára diákmunkát. Hiánycikk – tudtuk meg, a múlté már a toborzás, kis létszámú csapatokra, ha szükség van egy-egy vállaltnál, azok az ismeretségi körből kikerülnek. Pedig igény lenne rá, szükségessége sem elhanyagolható.

Megsárgult emlékek

Több mint húsz éve annak, amikor a mi korosztályunk diákmunkát vállalhatott. Gyergyószentmiklóson lányok számára is több lehetőség kínálkozott: a krumplinemesítő kísérleti állomáshoz nehéz volt bejutni, hamar beteltek a helyek a málnatelepnél is. Ez utóbbinál viszont, ha volt, aki jótálljon a személyazonosságit már megszerzett fiatalért, készíthetett adventi koszorút, menyasszonyi csokrot, de csak magas minőségben, exportra. Darabra fizettek, s bizony, a munkaidő lejárta után haza is vittünk nyersanyagot, hogy előkészítsük, másnap többet termelhessünk. Volt viszont, aki a csemetekertben lelt kenyérkereseti lehetőségre. Tűző napon gyomláltuk a fenyőcsemetéket, kapáltuk, egyeltük, s szúrtak azok a fránya tűlevelűek, csattogott ki a bőrünk, főleg akkor, ha hűsölés reményében tömlőből spricceltük egymásra a vizet. Hogy mekkora fizetést kaptunk? Én egy ballonnadrágot tudtam vásárolni egyhavi béremből.

Mindenkinek emlékezetes, mire költötte első keresetét, de leginkább annak a fiúnak, aki a szülők tudta nélkül ment el bálázni a kollektívhez. Nem költötte el fizetését, a fiókjába tette, itt leltek rá szülei, s mielőtt kiderült volna, hogy becsületes úton jutott hozzá, már el is csattant néhány pofon a tisztességszerető, de hirtelen kezű apától.

Borús tényállás

Interneten, közösségi oldalakon keresik a munkalehetőséget az iskoláskorúak. Elmondható, nem nagy a kínálat, főleg ilyen kis településen, mint Gyergyószentmiklós. Páran a vendéglátóknál segédkezve szereznek kis jövedelmet nyaraláshoz, divatos cuccok, illetve számítógép-tartozékok vásárlásához, sokan viszont így, augusztusban már fel is adták a keresgélést.

Bajkó Tibor, a Tigrad Kft. vezetője elmondta, minden esztendőben 3–4 fiatalt foglalkoztatott részmunkaidőben, „hátha valamelyiküknek megtetszik a fafeldolgozás, kedvet kap a faiparhoz”. Nincsenek negatív tapasztalatai, voltak talpraesett és kevésbé önálló diákmunkásai is, idén viszont egyetlenegyet sem tudott dolgoztatni. Az ok egyszerű: kevés a megrendelés, sok a kiadás, örvend, ha állandó alkalmazottainak bérét elő tudja teremteni. Nem Bajkó az egyetlen cégvezető, aki nem tarthat igényt a friss munkaerőre, több vállalkozó is pénzhiánnyal indokolja a visszautasítást.

Korábban az Ifitéka is diákmunka-közvetítő volt, segített akár abban is, hogy idénymunkára, kukoricacímerezésre, gyümölcsszedésre külföldre mehessenek az iskolások. Molnár Judith, az egykori irodavezető elmondta, több éven át 30, de akár 200 gyereknek is segítettek, hogy Magyarországon pénzt kereshessenek, de az igencsak szervezett keretek között zajlott, hogy csökkentsék a veszélyeket. „Munkatáborok voltak tulajdonképpen, a diákokkal mindig küldtünk felügyelőket is. Magukra útnak engedni, egy címmel s telefonszámmal, felelőtlenség lenne.”

Ma már nem vállalja a közvetítést az önkormányzat kötelékébe tartozó ifjúsági iroda, Málnási Andrea irodavezető elmondta, rizikós a közvetítés, ő csak olyan munkalehetőségeket akar ajánlani, amelynek szervezőjével személyes kapcsolatban áll, megbízik abban, hogy a gyerekek nem csalódottan, kiábrándultan térnek haza. Hozzátette, a korábbi években több cég is felkereste az irodát, jelezve a lehetőségeket, ám mostanság ha igényt tartanak is munkaerőre, állandó, nagykorú alkalmazottat szeretnének. „Ha kérnek, tudunk ajánlani fiatalokat, olyanokat, akikért garanciát vállalunk, mert már bizonyították rátermettségüket, becsületességüket az Ifitéka rendezvényein. Az elmúlt másfél év alatt így tíz szentmiklósi fiatalt tudtunk munkahelyhez juttatni, elégedettek ők is, munkaadóik is” – fogalmazott az irodavezető.

Mint kiderült, akár a régi rendszerben, ma is „ismeretség kell” az állásszerzéshez. Egy édesapa meséli, fiának ő adott munkát. Másodállásban szobafestő, mázoló, maga mellé vette tizenhat éves fiát. Annyira beleszokott a munkába, hogy most már egyedül is tud dolgozni, amíg édesapjának főállásában tart a munkaideje. „Megfizetem tisztességesen, s ez neki is jó, nekem is. Amire vágyik, így megveheti, mert egyébként az én keresetemből nem futná minden kívánsága teljesítésére” – mondta.

Pszichológus véleménye a diákmunkáról

Összetett kérdés a diákok munkavállalása vakációban, mégis több előnye lehet, mint hátránya – mondja Terza Melánia pszichológus, logopédus. „A mai rohanó és egyre nehezebb világban a nyári diákmunka vállalása a fiatalok körében nemcsak anyagi segítség a szülők számára, hanem egy jó lehetőség is egyben arra, hogy megtapasztalják a „munkásélet” savát-borsát. Amikor egy kiskorú diákmunkát vállal a nyári vakáció során, mindig elismeréssel és nem sajnálattal tekintek rá” – állítja a szakember. A diákmunka által nyújtott előnyök között említi Terza Melánia, hogy a fiatal kapcsolatba kerül azzal a folyamattal, amely által a szülei és a felnőttek megkeresik a szükséges anyagiakat, szembesül azzal, hogy mit jelent nap mint nap megfelelni az elvárásoknak, mit jelent a felelősségvállalás, pontosság, becsületesség, a kitartás, a problémamegoldás, valamint átéli, hogy bizonyos összeg mekkora erőbefektetést igényel. Mivel a gyerek és a felnőttek egyaránt legtöbbet saját tapasztalatukból tanulnak, felvilágosítás lehet azon fiatalok számára, akik addig nem értékelték szüleik munkáját, és megerősítés azok számára, akik tisztában vannak az élet „komolyságával”.

A szakember azt is felveti, az egyre anyagiasabb világban gyakran lehet tapasztalni, hogy egy gyerek el van halmozva ajándékokkal, és az együtt töltött idő helyét átveszik az anyagi javak. Ennek számos negatív hatása van a gyerekre nézve, például az, hogy a gyerek nem tanulja meg értékelni sem az anyagiakat, sem az értük megtett erőfeszítéseket. Meggyőződése, hogy ezt nem kell szégyelljék a szülők. „Ha egy fiatalban azért merül fel a nyári munka ötlete, hogy támogatni tudja szüleit és családját, az semmiképp nem szégyen a család számára, hanem a fiatal érett gondolkodására vall. Ebben az esetben, ha a gyerek munkát vállal, megélheti, milyen érzés hasznosnak lenni és a család aktív tagjává válni.”

Kérdésünkre, hogy a nyári munka támogatása nem teszi-e anyagiassá a gyermeket, nem azt az életvitelt támogatja-e, ahol a pénz áll a középpontban, és pénzzel bármit meg lehet szerezni, a szakember elmondta, nem látja ennek túlzott veszélyét. A kérdés ugyan megközelíthető ilyen szemszögből is, de amennyiben a nyári munka időszaka egybeesik azzal, amikor a szülők is dolgoznak, még a minőségi időből sem rabol el, mi több, hazaérve a munkahelyekről közös vacsoránál nyílik alkalom megbeszélni az új élményeket. Tiltani tehát nem, kötelezni még annyira sem szabad a gyereket, viszont ha igénye van a munkakeresésre, segítséget, bátorítást adhatunk hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés