
A gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában délutáni oktatás is folyik, a program keretében kisiskolások tanulási képességeinek fejlesztésén túl kézműves foglalkozások és a napi tananyag elsajátítása zajlik, mindez pedagógus irányításával.
2015. november 03., 14:402015. november 03., 14:40
A tanórák után, délben találkoznak azok az kisiskolások, akik részt vesznek a programban. Az október elején indult délutáni tevékenységen a gyerekek jól érzik magukat, ott jártunkkor felszabadultan, jó kedvvel „dolgoztak”.
„A három hónapos programot a Hargita Megye Tanácsa ifjúsági tevékenységeket támogató programja által tudtuk megvalósítani. A tapasztalat azt mutatja, hogy igenis szeretik a gyerekek, és a szülők visszajelzése is pozitív. Egyelőre három hónapos időtartamra pályázott a Vaskertes Egyesület, így a decemberi vakációig tart az iskola utáni program, viszont szeretnénk folytatni, keressük a lehetőséget az anyagiak előteremtésére. A program kivitelezésére Sájter Gizella az iskolánk nyugdíjas tanítónénije vállalkozott” – ismertette a tényeket Bernád Ildikó, a tanintézmény igazgatója.
Az osztályba belépve csupa jókedvű gyerekkel találkoztunk, a könyv és füzet mellett rajzlapok, színes ceruzák és rengeteg falevél „díszítette” az asztalt. Volt, aki házi feladatot írt, volt, aki rajzolt, színezett vagy a sárga falevelekből rózsát formált. Olyan is volt, aki éppen kisebb társának mesélte, hogy milyen napja volt, milyen tantárgyból felelt.
Sájter Gizella nyugdíjas tanítónő irányítja a délutáni foglalkozást, mint mondta minden tanítási napon egy órakor találkoznak a gyerekek, és miután „kifújták magukat”, kötetlen beszélgetésen lazítanak, majd együtt mennek ebédelni. Az iskolához tartozó Csillagszem napköziben, a „szomszédban” ebédelnek, az ebédet a szülők fizetik, az nem támogatott. A feladatok megoldása, a játszás, mozgás után négy órakor zárul a program.
„Van, aki teljesen önállóan dolgozik, nagyon komolyan, fegyelmezetten, és biza olyan gyerek is van, akit folyamatosan noszogatni kell, hogy kinyissa a füzetet, ha pedig sikerül nekifognia egy feladatnak, azt nagyon ügyesen, hamar megoldja. Olyan gyerek is van, aki mellé le kell ülni és útbaigazítani. Van olyan is, aki igényli a folyamatos segítséget, ha minden nap csak egy órát lehetne külön rá szentelni, akkor nagyon rövid idő alatt fel tudna zárkózni a társaihoz” – mondta tanítónő.
A délutáni programon a tévé, a számítógép eszükbe sem jut a gyerekeknek. Az ebéd után szaladgálnak az udvaron, játszanak, az öt órai iskola után meg kell szusszanniuk, a feladatok elvégzése után pedig újra játszanak az udvaron – mesélte az tanítónő.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!