Család segítsen családnak

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Sok gyerek él kevés pénzből, gyakran a szülők szeretetét is hiányolniuk kell. Akaratukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, mely felfoghatatlan annak, aki a családi fészek melegében nő fel, annak, akinek gondot okoz az ajándék kiválasztása, mert már mindene megvan, ha kell duplán is. Szegények és gazdagok segíthetnek egymáson, tanulhatnak egymástól.

Balázs Katalin

2013. november 27., 18:082013. november 27., 18:08

2013. november 27., 18:422013. november 27., 18:42

Együtt egy jobb élet reményében – ez a neve a  Hargita Megye Tanácsa valamint a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság közös programjának. A megye területén élő nehéz sorsú családok segítését célozza az elképzelés, de túllép azon az elven, hogy így ünnepek előtt essen meg a szívünk egy szegényebb családon, juttassunk nekik édességet, ruhaneműt, aztán pedig a jótékonykodás édes örömével tekintsük lezártnak az ügyet. E program hosszabb távú kapcsolatról szól, akár felelősségvállalásról egymás iránt. Márk Emese programkoordinátor elmondta: „Találkozási lehetőséget szeretnénk biztosítani a megyében élő nehéz sorsú, valamint a tehetősebb, szociálisan nyitott családoknak. Így a segítő család nemcsak látná, hanem szakemberek segítségével megoldást is kereshetne a rászoruló családok problémáira, miközben egymástól tanulnának mindannyian. Úgy gondoljuk, hogy azok a családok, amelyek készek segíteni, egy nehéz sorsú család meglátogatásakor rádöbbenhetnek, hogy egyeseknek nap mint nap problémát jelent az, ami számukra adott.”

Alfalvi családra esett a választás

Minden településen bőven akad, aki támogatásra szorul és arra érdemes. A programszervezők a rendelkezésükre álló információk alapján ki is választottak néhány hátrányos helyzetű családot, az ő bemutatásukkal közösen keressük a tehetősebbeket, akik segítséget nyújtanának. Ahány eset, annyiféle, a Gyergyói-medencéből kiválasztott alfalviak többszörösen érdemesek arra, hogy felkarolják.

Megkerestük őket, leírjuk, amit tapasztaltunk, akkor is, ha történetüket lehetetlen pár mondatban összefoglalni. Képzeljenek el egy ötvenéves asszonyt, aki kilencvenéves élettársával él, és három kisgyereket nevel. Három saját gyermeke már felnőtt, férjhez ment, önálló életet élnek, van három unoka is.

A kicsik befogadottak, testvérének unokái. Valójában nyolcan voltak testvérek, több apától születtek, nem is tudják pontosan, merre vannak véreik. Egy közülük meghalt, egyet az édesapja nevel, egy az édesanyjuk mellett van, kettő pedig amikor még hallottak róluk, más-más árvaházban nevelkedett, s remény volt arra, hogy családba kerülnek, nevelőszülőkhöz.

Nevelés kicsi pénzből sok szeretettel

Tíz-, tizenegy és tizenhárom évesek a nevelt gyerekek, amikor Erzsébethez kerültek három-, négy-, illetve hétesztendősek voltak. „Az anyjuk élte a világát, nem volt, amiből eltartsa ezt a hármat, ráadásul kórházba is került. Az állam elvette volna, ha nem veszem magamhoz. Nem kellett sokat gondolkodjak, gyakran voltak amúgy is nálam a kicsik, megszerettük őket. Igent mondtam a felvigyázásukra, s nem bánom, akkor sem, ha utólag derült ki, nem kapok pénzt a gyermeknevelésért” - mondja a nevelőanya, aki szerette volna, hogy a testvérek tartsák a kapcsolatot, azt viszont nem akarja, hogy az anyjuk meg-meglátogassa.

Csak a családfőnek, a kilencvenéves embernek van nyugdíja, ebből és a gyerekpénzből él a család, jól fog az élelmiszersegély is, amit a tanácsnál szoktak osztani. Erzsébetnek nincs nyugdíja, mindössze tíz év szerepel a munkakönyvében, mert a három gyermek nevelése nem növelte a munkaéveket.

Nem dúskálnak a jólétben, mégsem válnának meg semmi pénzért egymástól. A nevelőanya részéről a ragaszkodás nem kérdéses, de ha példa kell rá, hát azt is tud mondani: „Amikor a tavaly balesetem volt, ők úgy sírtak, mint a saját gyermekeim”. Hamar kiderül, az asszony nem is tudna munkát vállalni, az említett balesetből betegeskedés maradt vissza: „Leestem a szekérről, a fejem végigszakadt, a bőr felfutott, egyik fülem a másiknak telefonált. Három és fél órás műtétem volt, szerencse, hogy ennyire helyrejöttem, de könnyen fáradok, a fejfájás is gyakori.”

Egyelőre vendégfogadást nem vállalhatnak

Látogatásunk során beszéltünk az Együtt egy jobb élet reményében programról, hogy gazdag családdal nyílna lehetőség találkozásra, hosszabb kapcsolat ápolására, hogy nem egyszeri segélyre keresünk tehetős partnert számukra. Erzsébet elgondolkodott, majd értésünkre adta, az ő állapotában, a család jelen helyzetében még két órára, egy délutánra sem tudna házában fogadni egy családot. Biztos, lesz mód a személyes kapcsolat kialakítására is, de jelenleg az tűnik a legjobb megoldásnak, ha kerül adakozó család, a segélyként szánt élelmiszert, ruhaneműt, iskolai felszerelést juttassák el hozzájuk.

A Gyergyói Hírlap – egyeztetve a programkoordinátorral – szívesen felvállalja, hogy elviszi a családhoz az adományokat. Keressenek meg szerkesztőségünkben, Gyergyószentmiklóson a Szabadság tér 15. szám alatt, ha úgy gondolják, szívesen hozzájárulnának, hogy a három gyermeknek is jusson egy kis szeretetpótlék, akár a mindennapi kenyér formájában.

Az Együtt egy jobb élet reményében elnevezésű programba bárki bekapcsolódhat, aki úgy gondolja, segítene egy rászorultabb családon, kapcsolatot alakítana ki hosszabb távon is a pártfogoltakkal. A kérdésekre szívesen válaszol a programkoordinátor, Márk Emese a 0723-545-472-es telefonszámon, érdeklődni lehet a következő címeken is: Tanácsadó központ, Csíkszereda, Gál Sándor utca, 16 szám, 20-21 szoba, Harghita megye; e-mail: mark.emese@dgaspchr.ro.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés