Cél a többség elégedettsége

Békét és tiszta viszonyokat a területtulajdonosok között – Mezei János polgármester szerint ezt eredményezi az a folyamat, amelynek végén minden gyergyószentmiklósi külterület jogos tulajdonosának birtokába kerül. Elsőként a Tölgymező és a Göröcs dűlőkben lévő területek tisztázódnak, gazdáikat szerda estére hívták gyűlésbe.

Gergely Imre

2014. november 29., 15:182014. november 29., 15:18

Kuszaság és ellentmondások az egymást követő földtörvényekben – ez eredményezi, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján alig lehet eligazodni, a város külterületei többségének kik a jogos tulajdonosai – vázolta a jelenlegi helyzetet Wolfhart Rudolf, az önkormányzat munkatársa és a most elindult parcellázási-birtokba helyezési folyamat koordinátora.

A cél az, hogy 2016-ra minden egyes dűlőt, területet felmérjenek, és az örökösök, tulajdonosok végre hivatalosan telekkönyvbe is bejegyzett tulajdonosokká váljanak – hangzott el a szerda esti találkozón.

Három nagy hullámban zajlott az eddigi visszaszolgáltatás, három, egymást felülíró földtörvény alapján. Az első, a 18-as alapján 1 hektár erdő és legfeljebb tíz hektár mezőgazdasági terület, aztán  2000-ben tíz hektár erdő és ötven hektár mezőgazdasági terület volt visszaadható, öt év múlva pedig, a 247-es törvénnyel lehetségessé vált a teljes erdőterület visszaszolgáltatása, és a visszaadható mezőgazdasági területek nagysága is száz hektárra nőtt minden, a kollektivizálás miatt jogfosztott személy esetében.

A visszaszolgáltatások kezdetén az akkori földmérési technika sem volt tökéletes, számítógépes nyilvántartásról szó sem lehetett, emiatt újabb kuszaságok adódtak, amiben sokszor nem is lehetett kiigazodni.

Gyergyószentmiklóson a kollektív gazdaság 21 ezer 523 hektár területet adott át a városi földosztó bizottságnak. 2013-ig 8613 hektárra állítottak ki tulajdonjogi igazolást, 5626 hektárra elkészült a visszaadási jegyzőkönyv, de valamilyen okból nem készült el a tulajdonjogi papír. Ezek rendezettnek tekinthetők, ellenben a fennmaradó 12 711 hektárt mindenféle hivatalos bizonylat nélkül használnak. Ezt kell most tisztázni.

Az emberektől pozitív hozzáállást kérnek

Mezei János polgármester a most elindult parcellázási folyamat ismertetése  során elmondta, a visszaszolgáltatás csak abban az esetben lehet sikeres, ha a gazdák, az érintett földtulajdonosok is pozitívan állnak hozzá. A szerdai fórumra a 111-116-os hat dűlőben földdel rendelkezők, földet használók voltak meghívva, de ilyen találkozók lesznek mind a 126 gyergyószentmiklósi dűlő esetében.

A polgármester felhívta a figyelmet, hogy az APIA által nyújtott terület alapú mezőgazdasági támogatásokat jelenleg mindössze a gazdák bevallása alapján hagyják jóvá, de belátható időn belül eljön az a helyzet, amikor elesik a támogatástól az, aki nem tudja bizonyítani, hogy valóban tulajdonosa a földterületeinek. 

Lesznek viták

Rákosi Botond, a parcellázási folyamatot végző Topo Service cég vezetője elmondta: a földtulajdon-tisztázás amiatt sem egyszerű, mert valószínűleg a székely az a nép, amely a legerősebben ragaszkodik a földjéhez. Éppen ezért adódnak viták, konfliktusok. A folyamat végén azonban az a cél, hogy mindenki tényleg annyi földet kapjon vissza, amennyi jár neki. Nem lehet mindenki teljesen elégedett, de arra törekednek, hogy a nagy többség az legyen.

Elhangzott, az a szándék, hogy a korábban már tisztázott, visszaszolgáltatott birtokok esetében ne legyenek változások, de megtörténhet, hogy ez nem minden esetben lehetséges. A területfelmérések adatai és a kiadott birtoklevelek alapján megállapították, előfordul, hogy egy negyven hektáros parcellában 44 hektár földet adtak vissza. Persze ennek fordítottjára is van példa. Ezeket tisztázni kell. 

A jó zsebszerződés érvényesíthető

A visszaszolgáltatás egyik leglényegesebb előírása, hogy a birtokleveleket azon személyek nevére állítsák ki, aki a jogfosztott személy, azaz akitől a földet a kollektivizálás során elvették. Amennyiben az illető már nem él, akkor ennek örököseit is feltüntetik a birtoklevélen.

A gyűlésen megjelent gazdák közül többen arra kértek választ, mi lesz azokkal a területekkel, amelyeket az idők folyamán megvásároltak, de a vásárt nem hitelesítették. Az illetékesek elmondták: semmiképp nem megoldható, hogy aki a közjegyző előtt nem hitelesített adásvételi szerződéssel, azaz zsebszerződéssel vásárolt földet, egyből a nevére írassa. Ez megtehető a későbbiekben úgy, hogy a szerződést a bíróságon hitelesíti.

Nagy István jegyző mindenkinek felhívta a figyelmét, hogy a kézzel írott szerződések is érvényesíthetők a bíróságon, így a vásárló a saját nevére írathatja a területét. Azonban lehetnek olyan esetek, hogy ez nem valósulhat meg, egyszerűen azért, mert a szerződésből nem derül ki egyértelműen, hogy éppen konkrétan melyik területről van szó.

Ugyancsak létezik megoldás arra a gyakori helyzetre is, hogy valakinek több földje van most, mint amennyi a kollektívbe való belépési nyilatkozatán szerepelt. Akkoriban ugyanis előfordult, hogy a gazdák letagadtak földeket, félve attól, hogy kuláknak nyilváníthatják őket. Nagy István leszögezte, ilyen esetekben a telekkönyv is figyelembe vehető.

Wolfhart Rudolf elmondta, az önkormányzat kimutatása szerint arról nem lehet szó, hogy több igénylést kellene kielégíteni, mint amennyi föld a valóságban van, így mindenkit természetben tudnak kártalanítani és lehetőleg ugyanazt a földet adni vissza, amivel egykor beálltak a gazdák a kollektívbe. Persze ez utóbbi nem minden esetben kivitelezhető, hiszen az idők folyamán az egykori szántók helyén felépült például a Bucsin negyed vagy az öntöde. Az igénylőknek ilyen esetekben máshol adnak földet. Elhangzott, amennyire csak lehet, földet adnak a föld helyett, aki pedig ezt nem fogadná el, azt pénzbeli kártalanításra terjesztik fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés