
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A szárhegyi káposztafesztivál nemcsak a szárhegyieké és nemcsak a káposztáé, hanem a dolgozó ember ünnepe is, aki hisz a közösség erejében, hisz jó Isten segítségében és hisz a kemény munka gyümölcsében. A fesztivál a székelység közös ünnepe – hangzott el a szárhegyi ünnepségen.
2014. október 19., 18:462014. október 19., 18:46
A cárinába káposztát vágni zeneszóval, pálinkával és galambossal vonultak a jókedvű fiatalok és vendégek. György Balázs plébános mondott áldást, kiemelte a családi béke, az összetartozás és a szorgos munka megbecsülésének fontosságát. A lóháton, lovasszekéren visszaérkező káposztavágókat, székelyruhás kalákázókat a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar fogadta a szárhegyi vásártéren, ahol a Székelyföld Napok zárórendezvényeként zajlott a káposztafesztivál és vásár. A gyerekeknek több szórakoztató programot is kínáltak, ilyen volt a tökfaragó verseny és az Egy szót se káposztavágásig! címmel tartott vetélkedő.
A főzőversenyre tíznél is több csapat nevezett be, a testvértelepülések és a helyi csapatok mutatták meg tudásukat. Legjobbnak a Székelyföld szerelmesei fakanálforgatói bizonyultak.
Recept is járt a káposztához
A szárhegyi káposzta ünnepén egy okkal több volt a büszkének nevezett községbeliek büszkélkedésére: nemrég alakult, most mutatkozott be a Szárhegyi Káposztatermelők Egyesülete. „Csapatmunkával sikerült elérni, hogy a szárhegyi káposzta márkanévvédelmet élvezzen, ez ösztönző, remény arra, hogy a termény megélhetést biztosít a termelőknek” – fogalmazott Lukács Géza, az egyesület elnöke. „Köszönetet mondok mindazoknak, akik segítettek. Különösképpen azoknak jár köszönet, akik már kint vannak a hegyoldalban, és olyan káposztát hagytak ránk, amelyet mi termelhetünk” – tette hozzá.
A termelő az érdeklődőknek a szárhegyi káposzta különlegességéről mesélt, a káposzta eltevését is részletesen ismertette, tanáccsal látta el a vásárlókat,hogy karácsonyra finom, érett káposztából készíthessenek ünnepi eledelt. A káposztavásáron, bár a mérlegek nem csaltak, mindig volt ráadás, és minden egyes vásárlónak köszönték, hogy a szárhegyi káposzta vásárlása mellett döntöttek.
A Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesületének szervezésében tartott ünnepséget szombaton este káposztabállal zárták.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!