Borszéki nosztalgiázás

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Stílus, elegancia, pompa – az egykori virágzó fürdőváros életét elevenítette meg a borszéki Nosztalgia Fesztivál.

Balázs Katalin

2013. augusztus 25., 18:432013. augusztus 25., 18:43

2013. augusztus 25., 18:482013. augusztus 25., 18:48

A szombati forgatagban a rendezvényen úri dámák és peckes urak sétáltak, süteményt kínált a kis péklegény, lehetett fotózkodni egykori, borszéki látkép előtt, megcsodálni a régi autókat, vagy éppen lovas kocsizni egyet a környéken, ahogy a gazdagabbak nagyanyáik tehették az 1900-as évek elején.

A délutáni produkció a borszéki fiatalok tánctudását igazolta, könnyen letagadhatták volna, hogy mindössze négy nap jutott az angol és bécsi keringő koreográfiájának begyakorlására a marosvásárhelyi koreográfus, Kelemen Ferenc irányításával.

Az utcabál előtt is állt a bál a téren, ott sétálgattak a korabeli ruhákat viselő, és a kor etikettjének megfelelően viselkedő párocskák. De nem csak a kéttucatnyi fiatal, hisz idősebbek is selyemruhát öltöttek ezen alkalomra. Borsi Gyöngyi panziótulajdonos vendégeit biztatta fel, a csíki színház által a borszéki műkedvelőknek adományozott jelmezekből öltsenek magukra, így közel félszázan segítették a nosztalgiázás hangulatát. A vendégek, mint mondták, ha hamarább nem is, jövő ilyenkorra nosztalgiázni visszatérnek.

Vasárnap a múltat jövővel kötötték össze a rezesbandák. Míg lovaskocsikkal tehettek körsétát a turisták, sorra találkozva a századelői ruhába öltözött úrhölgyekkel és kísérőikkel, a színpadon a fúvószenekarok mutatták be tudásukat. A találkozón jelen volt a Csíkszentgyörgyi Havasalja, a csomafalvi Petres Ignác ifjúsági zenekar, valamint a ditrói és borszéki fúvósok. A Nosztalgia Fesztivált Borszék Polgármesteri Hivatala, a Borszéki Ifjúsági Fórum és a Vendégvárók szövetsége szervezte, Hargita Megye Tanácsa támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés