
Több hetes előkészítés után hétfőn elkezdték az első betonréteg elterítését a gyergyószentmiklósi jégpálya játékterén.
2014. november 25., 13:062014. november 25., 13:06
Ez az úgynevezett szintezőréteg, amely nagy pontossággal egyenes, vízszintes felületet ad majd alapként ahhoz, hogy helyükre kerülhessenek a hűtést biztosító csövek. Amint a pályán dolgozóktól megtudtuk, a munka ütemterv szerint halad, ha nem jön közbe valami váratlan, akkor december közepére befejeződhet a hűtésrendszer és a palánk cseréje. Ez egyben azt jelentené, hogy a jégkorong Románia Kupa idei kiadására Gyergyószentmiklóson kerülhetne sor december 17. és 21. között. Ez lenne a felújítás avatója is.
A mostani betonozás egy 20 órán át tartó folyamat, majd következhet a vezetékek lefektetése, aztán a végső betonréteg leöntése, a játéktér új alapjának kialakítása. Információink szerint az új palánk a hét második felében megérkezik és helyére állítható. A fagyasztógép az ígéretek szerint szintén elkészül ezen a héten, a jövő hét elején érkezik ide Olaszországból, gyártási helyéről. Időközben a szurkolói kezdeményezésre, közösségi összefogással megvalósuló világításrendszer-csere is csaknem teljesen megvalósult. A 96 lámpa a helyére került, világít, lényegesen jobb fény van a csarnokban, mint korábban.
Az utolsó szükséges simítást a lámpák végső beállítása jelenti, ezt akkor végzik el, amikor a palánk elkészült és jég is lesz a pályán, hiszen a fényvisszaverődés megnöveli a világítás erejét, és ezt figyelembe véve kell úgy szabályozni a rendszert, hogy a maximális legyen a fényerő, a lehető legjobb látási viszonyok keletkezzenek a pályán. Ez azonban nem befolyásolná a Románia Kupa megszervezését, hiszen ez a beállítás nem igényel sok időt.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!