
Fotó: Baricz Tamás Imola
Az ünnepélyes átadás előtti utolsó simítások zajlanak a gyergyószentmiklósi szociális központ székházában. A Gyulafehérvári Caritas három szociális csoportjának otthont adó épületet felújították. A több mint százéves egyházi épületet a Gyulafehérvári Caritas támogatói segítségével újította fel.
2013. augusztus 21., 18:542013. augusztus 21., 18:54
2013. augusztus 21., 19:582013. augusztus 21., 19:58
A Márton Áron utca 22. szám alatti, egyházi tulajdonban lévő ingatlan földszintjét 25 évre bocsátotta a Caritas rendelkezésére a Szent Miklós-plébánia. A hosszú ideig iskolaként szolgáló épület külső javítását és a födém kicserélését az egyház végeztette el, a belseje azonban általános felújítást igényelt.
„2011 októberében kezdtük el az adománygyűjtést, az előkészületeket, majd 2012 tavaszán kaptuk meg az építkezési engedélyeket, ekkor kezdődtek el az épület földszintjének felújítási munkálatai” – emlékezett vissza Pupák Felméri Zsuzsanna, az Esély-program vezetője. Nem volt egyszerű otthonossá, a foglalkozások megtartására alkalmassá tenni a több mint százéves építményt.
„A beruházás összértéke százezer euró. Ehhez még hozzájön legalább harmincezer euró, amit részben adományból kaptunk, részben pedig önkéntes munka formájában. Többnyire külföldi segítségből valósult meg a beruházás, három támogató tette ki a szükséges összeg nyolcvan százalékát, a többit helyi segítők révén sikerült biztosítani” – mondta szerdán délelőtt Török Bernadett, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának projektfelelőse.
Otthonra talált csoportok
A Gyulafehérvári Caritas három gyergyói szociális csoportja közel kétéves munka eredményeként, nemsokára beköltözhet a felújított épületbe. Az épületrészben helyet kap jelenleg a Szent István-plébánián működő 0-3, év közötti gyerekek korai nevelő és fejlesztőprogramja, melyet Kassay Noémi és Gáspár Lujza vezet. Az elképzelések szerint továbbra is működtetnének csoportokat a plébánián.
Az egyéni foglalkoztatások termében Pupák Felméri Zsuzsanna, a kiscsoportosban pedig Pop Dalma fogadja a halmozottan sérült gyerekeket a fejlesztőprogramokra. A korábbi alig huszonöt négyzetméteres teremből tágas, padlófűtéses, korszerűen felszerelt termekbe költöznek, ahol a legkisebbek számára pelenkázót, a mozgáskorlátozottak számára külön mosdót is létesítettek.
A Kiút program is új otthonra talál az épületben. Kedves Rita segítőnővér vezetésével a szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak szóló programokat szintén tágas teremben tarthatják.
Közös irodában egyeztethetnek a programvezetők, szakemberek. A főútról a bejáratot lezárják, az udvarból lehet betérni a szociális központba, az előteret, a széles folyosót egyfajta közösségi térnek szánják.
Az épület felszentelésére, a tevékenység megáldására minden támogatót, segítőt várnak. Szeptember 6-án 11 órától a programban résztvevő gyerekek fellépésükkel is várják a vendégeket.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!