
Fotó: Baricz Tamás Imola
Az 1944. szeptember 7-ét követő gyászos eseményekre emlékeztek szombaton este a gyergyószentmiklósi felszegi csengettyűnél. Felszeg II. és III. tízesének tűzvészében 384 gazdaság égett porrá, az utcai harcok pedig húsz ártatlan gyergyószentmiklósi lakos életét követelték, az áldozatok között voltak gyerekek is.
2013. szeptember 08., 16:172013. szeptember 08., 16:17
Főhajtással gyertyagyújtással, imákkal emlékeztek a gyergyószentmiklósi lakók az 1944-es szomorú eseményekre a felszegi Jézus Szent Szíve harangláb melletti emléktáblánál. Szász Félix, akinek a 37 esztendős édesapja is elesett a harcokban, valamint Jakab Gyula geológus jóvoltából nemrég emléktábla került az akkori magtár, ma már magánházként szolgáló épület oldalára. Kémenes József és Zsófia házának falán elhelyezett táblán az eddig fellelt 20 áldozat nevét olvashatjuk, akik a nevezetes éjszakát követő utcai harcok során vesztették életüket.
Szilágyi Lőrinc szentszéki tanácsos, címzetes esperes, az örmény katolikusok plébánosa tartott igeliturgiát és imádkozott az egybegyűltekkel. „Ma egyre ritkább olyan emberrel találkozni, aki hősiességre vállalkozik, és még ritkább az, aki vértanúságot kész vállalni, aki életét is képes feláldozni embertársaiért. A szeretet határtalanságát gyakorolták hősiességükkel, vértanúi halálukkal ezek az emberek” – hangsúlyozta.
Az emléktáblánál virágcsokrokat helyeztek el, gyertyát gyújtottak az emlékezők, Nagy Zoltán alpolgármester főhajtással és a kegyelet koszorújának elhelyezésével emlékezett az áldozatokra.
A Gac-oldalban is emlékeznek
Megemlékező ünnepségre kerül sor a Gac-oldalban szeptember 14-én 16.30 órakor. A székesfehérvári Szent István gyalogezred pótszázadának 159, álmában meglepett honvédje vesztette ott életét egy szovjet előőrs betörése nyomán. Az 1944. szeptember 7-én éjszaka legyilkolt katonákat két tömegsírba temették, szerény fakeresztek álltak a hantokon. A sírokat felszegi asszonyok gondozták, halottak napján gyertyák gyúltak az ott porladók lelki üdvéért. 1990 szeptembere óta minden esztendőben – a helyi Burján Gál Emil szobrászművész tervei alapján emelt – az emlékműnél megemlékeznek a az ismeretlen honvédekről, a kilencvenes évek közepétől pedig a székesfehérvári önkormányzat, és ottani civil szervezetek is felkeresik az azóta zarándokhellyé vélt Gac-oldalt, ahol immár általuk állított emlékmű is áll.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!