A gyergyószentmiklósi értelmi sérültek napközijéből az országos speciális olimpiára két kísérővel négy fiatal utazott. Hétfőn este értek haza a Craiován szervezett versenyről, ahol atlétikában és bocce-ban mutatták meg tudásukat.
2014. június 10., 16:452014. június 10., 16:45
2014. június 10., 16:582014. június 10., 16:58
A Special Olympics Románia Alapítvány évről évre megrendezi a Speciális Olimpiai Játékokat, melyen a gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület napközijének fiataljai is részt vettek. „Ez a középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékossággal élő, továbbá a halmozottan fogyatékos fiatalok versenyprogramja, melynek célja, hogy fejlessze a résztvevők fizikai képességeit, bátorságát, lehetőséget adva az ismerkedésre, barátságok kialakítására” – foglalta össze Napsugár az Esőben Egyesület vezetője, Csata Kinga. A csapat hazaérkezését követően a napközi vezetője büszkén sorolta az eredményeket. Idén is több éremmel tértek haza, de ennél fontosabbnak tartják, hogy a fiatalok nagyon jól érezték magukat.
„Csíksomlyót is megnyertük!”
A rendezvényen idén 350 értelmi sérült versenyző állt rajthoz, a négy gyergyói versenyző – Gál Varga József, Bellai Antal, Vízi Renáta és Horváth Tímea – több arany-, ezüst- és bronzéremmel tért haza, futásban, ugrásban és bocce-ban ért el jó eredményeket. „Renáta és Tímea a 25 és 50 méteres futásban aranyérmet kapott, Józsi 50 méteres futásban aranyat, Tóni pedig ezüst érmet érdemelt ki. Az ugrásban mindkét lány aranyérmet kapott. A bocce-ban párosan vettek részt, a fiúk ezüstérmet, a lányok pedig bronzot nyertek” – sorolta Csata Kinga.
Mindannyian büszkék a sikerre, viszont elmondásuk szerint lényegesebb az, hogy egy jót kirándultak, nagyon jól érezték magukat és új ismeretségeket is kötöttek. „Ez a fiataloknak fantasztikus élmény volt, egyrészt utazhattak, és másik nagyon fontos dolog, hogy 350 sérült társukkal közösen versenyezhettek. Három hónapja készültek már a megmérettetésre, heti két-három alkalommal is edzéseken vettek részt – magyarázta Fülöp Csaba edző. „Nagyon jó volt, szerettük” – mondták a fiatalok. „Az érmek mellé még Csíksomlyót is megnyertük” – hangsúlyozták a fiatalok, ugyanis hazafelé a csíksomlyói kegytemplomba is bementek, hiszen a búcsún nem vehettek részt, mert akkor zajlott javában a verseny.
Teljes körű kivizsgálás
A négynapos rendezvényen egy teljes körű egészségügyi kivizsgáláson is részt vettek a fiatalok.
„Nagy jelentősége van annak is, hogy a versenyek előtt a fiatalok alapos orvosi vizsgálaton estek át, ennek köszönhetően tavaly az egyik versenyzőről kiderült, hogy szemüvegre van szüksége, amit ingyen meg is kapott, idén pedig három fiatalnak is szemüveget írtak. A sokrétű kivizsgálás mellett a helyes táplálkozásról is előadást hallgathattunk. Ugyanakkor más hozadéka is volt a részvételünknek: nagy élmény volt, hogy kis magyar egyesületként országszinten nyilvántartják a gyergyószentmiklósit, és számítanak ránk, illetve lehetőségünk volt hasonló napközik vezetőivel beszélgetni, tapasztalatot cserélni” – részletezte Csata Kinga.
Új kisbusz a napsugarasoknak
Jelentős előrelépés a napközi életében, hogy támogatók segítségével sikerült egy új kisbuszt vásárolniuk, a régi már kilenc évet szolgált, és a javítása túl sokba került volna. A 13 ezer eurós jármű beszerzését egy külföldi magánszemély, Kárpáti Melinda, valamint a holland Segítő kéz Romániáért Alapítvány támogatta, de sok gyergyói cég és magánszemélyként Kastal Hajni, Lukács Orsolya is részt vállalt a kisbusz „papírozásában”. Jelenleg Csomafalva, Újfalu, Tekerőpatak zónából 11 gyereket és fiatalt szállítanak naponta a napközibe.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!