Állattartók, helyi termelők mustrája Remetén

A tavalyi, hagyományteremtő szándékkal megrendezett gazdanap után idén igen sikeres rendezvényt tudhat maga mögött Remete, ahol az állattenyésztőkre és a helyi termelőkre irányult a figyelem vasárnap.

Pethő Melánia

2014. október 27., 14:072014. október 27., 14:07

A hűvös idő ellenére rengetegen ellátogattak a labdarúgópályán megtartott rendezvényre, az állattartókat ünnepelték falustársaik. Nemcsak a nézelődők száma volt jelentős, a gazdák részéről is nagy volt az érdeklődés, összesen hatvanöten vonultatták fel állataikat. Szarvasmarhát, juhot, lovat, pónilovat, sertést, nyulat, szamarat és díszállatokat szemlélhettek meg a látogatók, ugyanakkor szemrevételezhették, megkóstolhatták és megvásárolhatták a helyi termelők bőséges kínálatát.

A szemlélődés mellett szurkolásra is volt alkalom, a biztató szavak gazdának, állatnak szóltak a különböző versenyszámok alatt. Lovak erőpróbája, szénásszekérrakó verseny, állatok ellátása és etetése, hagyományos kézifejő verseny követte egymást a nap során, a benevezettek bizonyíthatták, mennyire jó gazdáik állataiknak.

„Akik itt vannak, azok barátai az állatnak, a földnek. A gazdanap által mi arra teremtünk lehetőséget, hogy barátai legyenek egymásnak, hogy céljukká váljon az együttműködés. Ez minden esetben lényeges, és szem előtt kell tartanunk azt, hogy uniós pályázatoknál is feltétel lesz a gazdák társulása” – mondta a Székelyhonnak Laczkó-Albert Elemér polgármester. A községvezető egyébként ígéretesnek látja a mezőgazdasággal foglalkozó remeteiek jövőjét. Egyre többen választják a gazdálkodást, akiknek biztonságosabb megélhetést jelentene, ha helyben sikerülne megoldani a hús és a tej feldolgozását, értékesítését – mutatott rá a polgármester, hozzátéve, a községvezetés igyekszik ebben is a gazdák segítségére lenni.

A vasárnapi rendezvényt értékelve a községvezető úgy fogalmazott: „A második gazdanap a szervezők lendületének köszönhető, de a résztvevők számából ítélve úgy tűnik, van befogadókészség, hisz jóval többen jöttek el, mint tavaly. Ha a folytatás is hasonló lesz, a rendezvény szépen beágyazódik az ünnepeink közé.”

A rendezvény Gyergyóremete önkormányzata és a Gyergyóremetei Földtulajdonosok, Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi és Fejlesztési Szövetsége szervezésében valósult meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés