Botrány zárta rövidre a gyergyóalfalvi közbirtokosság szombati közgyűlését. A polgármester szólni szeretett volna, de ellökték a mikrofontól. A felfokozott indulatok közepette a legjobb, amit tenni lehetett, a gyűlés bezárása volt.
2013. március 24., 14:132013. március 24., 14:13
2013. március 24., 16:082013. március 24., 16:08
Évek óra vádaskodások, szidalmak, cirkusz jellemzi a gyergyóalfalvi közbirtokosság közgyűléseit, de tettlegességig eddig nem fajult el a dolog. Most ez is megtörtént. Gáll Szabolcs polgármester szót kért, de a közbirtokossági ellenzék egyik ismert tagja, Gál Antal ezt ellenezte. Az illető előbb közbeszólásokkal próbálta a polgármesterbe fojtani a szót, majd ki akarta csavarni a kezéből a mikrofont, aztán a mikrofonállványtól is ellökte. A dulakodókat végül a közelben tartózkodók állították le. Gáll Szabolcs ezután bejelentette, nem hajlandó lealacsonyodni a közbirtokossági gyűlésen eluralkodott hangnemhez, és elhagyta a termet.
A tömeg felzúdult Gál Antal tette miatt, és nehezen csillapodott. Mihálydeák Imre közbirtokossági elnök bejelentette, úgy látja, ilyen körülmények között nem lehet folytatni a gyűlést.
Közben a polgármestert meggyőzték, hogy mégis mondja el, amit tervezett. Amint kiderült, mindössze annyit kért a közbirtokosságtól, hogy támogassa 20 000 lejjel a Nyíres őrzését, hogy meg lehessen állítani a természeti ritkaság pusztulását.
A közbirtokosság tagsága már nem döntött sem erről, sem másról, az ülést berekesztették. A Petőfi Sándor Művelődési Ház előtt azonban folytatódtak a szópárbajok a közbirtokossági ellenzék és a tagság másik része között. Habár „benne volt levegőben”, újabb tettlegességre nem került sor.
Előzmények
A közbirtokossági gyűlésen számos egyéb napirendi pont mellett tisztújítást is terveztek. Szavazófülkéket is felállítottak és előkészítették a szavazólapokat, amelyeken azok neve szerepelt, akik tisztséget vállaltak volna a közbirtokosság vezetésében. A szavazásra az ülés berekesztése miatt nem került sor, de különben sem szavazhattak volna. Az ülésre regisztrálók számára a belépésnél elő voltak készítve a szavazólapok, amelyeket az ellenzék egyik tagja felkapta az asztalról, és kijelentette, nem lesz semmiféle szavazás, mert nincs cenzorbizottság.
Még egy másik botrányos jelenetre is sor került az ülés kezdetén. A közbirtokosság pénzügyi átvilágítását végző cég szakemberét az ellenzékiek nem engedték be a terembe.
Amiről nem szavazhattak
A belépésnél történt incidensek miatt Mihálydeák Imre elnök elmondta, nem terjeszti elő szavazásra a tervezett napirendet, hanem megtartja elnöki beszámolóját, a továbbiakkal kapcsolatban a tagságra bízza a döntést. A pénzügyi beszámolóból kiderült, a 2012-ben az alfalvi közbirtokosságnak kerekítve 5 245 200 lej volt a bevétele és 5 138 700 lej kiadása, azaz 106 500 lej nyeresége volt.
Mivel a közbirtokosságnak nincs jelenleg cenzorbizottsága, egy pénzügyi átvilágító céget kértek fel a gazdálkodás átvizsgálására. Hogy ez mit állapított meg, nem derülhetett ki részletesen, a cég illetékesének kitiltása miatt. Mihálydeák a jelentés tartalmáról elmondta, hogy a szakemberek mindent rendben találtak, a pénzügyi hatóságok is elfogadták.
A hozzászólások során Pál Imre, az ellenzék egyik hangadója kijelentette, a vezetőség a felelős, amiért a közbirtokosságnak 100 000 lejt is meghaladó felhajthatatlan kintlévősége van. Pál azt is kijelentette, hogy a vezetőség folytatja a kintlévőségek halmozását, ez azért van, mert egyes cégek, amelyek faanyagot vásárolnak a közbirtokosságtól, azzal zsarolják a vezetőket, hogy ha nem kapnak fát, a régebbi adósságokat nem fizetik ki.
Mihálydeák Imre kérte Pál Imrét, hogy ha ilyen információi vannak, nevezzen meg egyet a zsaroló cégek közül. Pál ezt nem tette meg.
A beszámolóról a polgármestert érintő inzultus és az ülés bezárása miatt nem szavazhatott a tagság. Arról sem dönthetett, hogy támogatja-e a helyi plébániát vagy az önkéntes tűzoltókat. Nem szavazhatott az új vezetőség összetételéről sem. Megjegyzendő, hogy a tisztségekre az ismert ellenzéki személyek közül egy sem tette le a jelentkezését.
A gyergyóalfalvi közbirtokosság egyébként hektáronként 300 lej osztalékot ad tagjainak a 2012-es évre.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!