
Ebben az évben első soros ülését tartotta a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, egyetértésben fogadva el a város 2014-es költségvetését.
2014. január 30., 19:052014. január 30., 19:05
2014. február 01., 10:512014. február 01., 10:51
A szavazáson már részt vett Málnási Huba is, aki a tanácsülés elején tette le az esküt és lépett az önkormányzati képviselők sorába. A tanácsoscserét az indokolta, hogy elődjénél, Sándor Istvánnál új munkaköre által összeférhetetlenség alakult ki döntéshozói feladatkörével, így lemondott tisztségéről. A Magyar Polgári Párt listáján Benedek Csaba lett volna a következő, de ő egészségügyi okokra hivatkozva nem vállalta a feladatot.
A testületi ülésen az intézmények múlt évi tevékenységének, illetve idei programtervének ismertetése mellett több, korábban hozott határozatot is módosítani kellett. Ezen módosítások szükségességére a prefektúra hívta fel a figyelmet.
Szintén a prefektúráról érkezett egy levél, melyben arra szólították fel a tanácsot, hogy akkor érvényes a kétharmados döntést igénylő határozat, ha arra tizenkét személy szavaz igennel.
Ennek kapcsán kérte a törvényesség őre, tűzzék újra napirendre, módosítsák a hulladékgazdálkodás kiszolgáltatásáról szóló szerződést. Akkor lesz legális az akta, ha tizenketten pártját fogják. A levélben az is olvasható, hogy amennyiben nem teszik legálissá a dokumentumokat, a liciten nyert szolgáltató, az AVE Hargita kártérítést követelhet, ráadásul a döntéshozók egyénileg is felelősségre vonhatók lesznek.
Mezei János polgármester kijelentette: a mandátum kezdetén a jelenlegi prefektus jelenlétében ugyan csak szóban, de tisztázták, hogy a tizenhét döntéshozóból tizenegy személy elégséges a kétharmados döntésekhez. A törvény nem rendelkezik erről egyértelműen, az országban eltérő gyakorlatok vannak kiszámítására.
A tizenegyes létszámmal hozott kétharmados döntéseket minden alkalommal eljuttatták a prefektúrára, és az intézmény mindaddig nem kifogásolta, amíg a tanács RMDSZ-frakciója levelet nem intézett hozzá ebben a kérdésben. „Ha mostanig nem kifogásolták, akkor én csak azt mondhatom, elfogadjuk, hogy tizenkettő legyen a kétharmad, de csak mostantól, visszamenőlegesen ez nem lehet érvényes” – jelentette ki a polgármester, megjegyezve: nem kis nyomásra erőlteti ezt a prefektúra.
Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a megyei tanács is perbe akarja fogni Gyergyószentmiklós önkormányzatát, nehezményezve, hogy húsz évre kötött szerződést az AVE-val és ez negatívan érinti a megyei hulladékgazdálkodási tervet. A város első embere kijelentette, nem tart a pertől, döntsön az igazságszolgáltatás, hogy a város számára szükséges lépésből származott-e hátrány. „Beperel? Üsse kő! Lépjünk jogi útra!” – fogalmazott Mezei János, hozzátéve: „Bármilyen döntés is szülessen, az AVE itt van, szolgáltat, és szolgáltatni is fog!”
A hulladékgazdálkodás témaköréhez a polgármester még hozzáfűzte, hogy ellenállás mutatkozik a lakosság részéről, a tömbházlakóknak mindössze tíz százaléka kötött szerződést a szolgáltatóval. Lépéseket fognak tenni, melynek következményeként, aki megtagadta a szerződéskötést, a szemétdíj kétszeresét, háromszorosát kell majd kifizesse, és ezt teljesen törvényesen.
Nagy István jegyző arra kérte a jelenlévőket, ne riogassák egymást, a szemétdíj-duplázás, -triplázás kapcsán közölte: a tervezettel kapcsolatban törvényességi aggályai vannak.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!