
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Ha azt látja bárki, hogy üzletekben szárhegyi káposzta néven árulják e zöldségfélét, neve eltitkolásával is tudathatja ezt a Gyergyószárhegyi Káposztatermesztők Egyesületével – áll az egyesület elnökének felhívásában, amely egy konkrét eset kapcsán látott napvilágot.
2014. október 29., 14:322014. október 29., 14:32
Csíkszeredában egy üzletben a káposztafejek mellett megjelölték a származási helyet és fajtát is: szárhegyi káposzta. Többen vásároltak belőle, s voltak, akik visszajeleztek a szárhegyieknek. Az új egyesület elnöke, Lukács Géza elmondta, őt is többen hívták, volt, aki gratulált, hogy ilyen ügyes marketingje van a káposztának, és volt olyan is, aki magyarázatot kért, miért más most az íze ennek a zöldségnek, mint amihez ő korábban hozzászokott. Mert nem szárhegyi káposztát kapott – érkezett a válasz.
Az eset részleteiről megkérdeztük Lukács Gézát, aki már a beszélgetés elején kikötötte, nem mondja el a csíkszeredai üzlet nevét. Felhívta ugyanis annak vezetőjét, aki bocsánatot kért, a cégért eltávolította, bevallotta, nem tudott róla, hogy levédték a szárhegyi káposztát, és kérte az elnököt, tárgyalhassanak a „baleset” ellenére jövőbeni együttműködésről. Lukács ígéretet tett, hogy nevet nem említ, hogy lehet szó együttműködésről, és arra is, hogy nem indít az egyesület eljárást a hamisító ellen. Ez esetben ugyanis komoly felelősségre vonással számolhatna az üzletes, áruhamisítás, vásárlók becsapása is szerepelne a rovásán a bűnvádi eljárás során.
Honnan derült ki, hogy nem is szárhegyi cárinában termett a káposzta? Az elnök szerint több bizonyíték is volt erre. „Gyanús volt nekem, hogy míg mi itthonról egy lejért adjuk a káposzta kilóját, az üzlet 72 baniért kínálta. Azt sem értettem, hogyan jutott hozzá, hiszen mivel a szárhegyi káposzta márkanevet a Gyergyószárhegyi Káposztatermesztők Egyesülete levédte, árusítani csak úgy lehet, ha bizonyítványt állítunk ki, hogy a termék megfelel minden kitétnek, hordozza a márkajelleget. A leggyanúsabb viszont az volt, hogy honnan vásárolhatta a boltos, hisz Szárhegyen már nincs nagy tételben eladó káposzta. Mindenki pénzzé tette a terméket, az egész községben aligha lehetne ezer kilónál több káposztát találni.”
Kiderült tehát a turpisság, és az egyesület vezetője szinte biztos benne, hogy lesz ennek még párja. Ez a népszerűség hátulütője. Ezért fogalmazta meg felhívását: „Ha meglátják bárhol a szárhegyi káposzta név használatát üzletekben vagy akár a piacon, nyugodtan lehet értesíteni engem (tel.: 0745-059358), vagy akár egy fotót készíteni róla. A diszkréció garantált. Egy tisztességesebb kereskedelem reményében előre is köszönöm.”
Egyébként a márka- és hírnévnek köszönhetően előnyökről is beszélt Lukács: a tavalyihoz képest szinte kétszeres áron sikerült értékesíteni idén a káposztát, és a termés nagy részét Szárhegyről vitték el a vásárlók, nem kellett szállításra költeni, piacolni. Örvendetes az is, hogy mostanra már elfogyott a káposzta. Igaz, csak közepes termés volt, hiszen az esős idő kedvezett a levélbetegségeknek, de más években hasonló mennyiségű termést nem sikerült ilyen hamar pénzzé tenni. Volt olyan év is, amikor még a disznóknak is maradt a híres-neves szárhegyi káposztából.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!