
Fotó: Baricz Tamás Imola
A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozót idén a gyergyóditrói egyházi kórus szervezte. A házigazdák az újfalvi, remetei, borszéki, maroshévízi, alfalvi, csomafalvi, tekerőpataki, tölgyesi, szárhegyi és három gyergyószentmiklósi énekkart fogadtak a Jézus Szent Szíve templomban.
2013. április 28., 18:342013. április 28., 18:34
A szombati találkozón több mint 350 csengő hangú hívőt láttak vendégül a nagytemplomban. Baróti László Sándor plébános üdvözölte a jelenlévőket, hangsúlyozva: a templomban azok énekelnek, akik Istent szolgálják, hisznek benne. „Ez az ének azért egészen más, mert a hívő ember lelkéből jön, és ez nagyon fontos” – fogalmazott a plébános, kiemelve a szentmiséket megszépítő kórustagok odaadó, fegyelmezett munkáját.
Az ünnepi szentmisét követően a kórusok egyházi énekeket adtak elő. A gyergyóújfalvi kórus Molnár Sándor karvezető irányításával énekelt; a maroshévízi kórus karvezetője Molnár Árpád, a gyergyóremeteié Bakos Károly; a gyergyószentmiklósi Örmény Plébánia kórusának Fejér Antal; a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia kórusának Puskás Emil, a tekerőpatakinak Ambrus Levente, a tölgyesinek Bartis Zsolt, az alfalvinak Kiss István, a szárhegyinek Bartalus Vince, a
gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia kórusának Király Sándor, a borszékinek Balázs Tibor, a csomafalvinak Ambrus Tibor. A házigazda gyergyóditrói kórus előadásában Bakos Ferenc irányításával hallhattunk egyházi kórusműveket. A szervezők, a ditrói római katolikus plébánia, a ditrói egyházi kórus és Gyergyóditró önkormányzata közös ebédre hívták a vendégeket a 27. alkalommal szervezett Kájoni János Egyházi Kórustalálkozó végén.
Centenáriumi zászlóval tüntették ki a ditrói egyházi kórust
A ditrói Jézus Szent Szíve-templom felszentelésének századik évfordulója alkalmából a rendezvénysorozat szervezői centenáriumi zászlóval ajándékozzák meg a település közintézményeit, a közösségért és a templomért tevékenykedő intézményeket és magánszemélyeket. A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozón a ditrói egyházi kórus is részesült a kitüntetésben. Ünnepi beszédében az
összefogás fontosságára, az egyházi kórus közösségmegtartó szerepére világított rá Puskás Elemér polgármester. Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke pedig a közösségi élet, a szimbólumok nemzetmegtartó erejére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: szükségünk van ünnepeinkre, szimbólumainkra. „Ez a zászló utal a száz évvel ezelőtti és a mostani, a templom centenáriumi ünnepsége alkalmából létrejött közösségi összefogásra, ami követendő a továbbiakban is”. A nagytemplomot, a Jézus Szent Szíve szobrot ábrázoló, illetve „A ditrói nagytemplom
százéves” feliratot tartalmazó lobogót Puskás Elemér polgármester és Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke adta át a ditrói egyházi kórusnak. A karvezető Bakos Ferenc kántor vette át a centenáriumi zászlót.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!