Idén is lesz adventi vásár Gyergyószentmiklóson, keddtől lehet jelentkezni a faházikók bérlésének árverésére – hozza az érdekeltek tudomására a város polgármesteri hivatala.
2012. november 12., 17:502012. november 12., 17:50
2012. november 12., 18:582012. november 12., 18:58
Mezei D. Emőke sajtóreferens közlése szerint a főtéren elhelyezésre kerülő tíz házikókban kizárólag az adventi ünnepkörrel kapcsolatos termékeket, kézműves portékákat lehet majd árusítani december másodikától karácsonyig. Az egyenként hat négyzetméteres felületű bódék igénylésére a városháza ügyfélszolgálatán lehet leadni a kéréseket, illetve a közterület-igénylést november 27-ig.
Míg tavaly a kézműveseknek alacsonyabb árért kínálták a házikókat, mint a kereskedelemmel foglalkozó cégeknek, idén a bérleti díj egységes, négyzetméterenként 24 lejbe kerül. Idéntől részvételi és közterület- foglalási illetéket is kell fizessenek a bérlők. A részvételért 50 lejt, a közterület foglalásért pedig négyzetméterenként 18 lejt kell befizetni a városkasszába. A licitnyerteseket további kiadás is terheli, ők ugyanis 150 lej garanciapénzt kell letétbe helyezzenek, amit a vásár lejártával visszakapnak. Az árverést november 29-én tartják.
Megengedett a saját stand használata is a vásár idején, ilyen esetben négyzetméterenként napi 26 lej standilletéket, az engedélyezésért pedig 10 lejt kell befizetni.
Bővebb felvilágosítást a városháza ügyfélfogadó irodájában nyújtanak az érdeklődőknek.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!