
Fotó: Pethő Melánia
A képviselőház infrastruktúra- és közlekedési bizottsága kihelyezett ülést tartott csütörtökön a Gyilkostónál. A Moldován József parlamenti képviselő által kezdeményezett értekezleten a parlamenti frakció tagjai mellett minisztériumok, a felelős hatóságok képviselői, a román államvasutak (CFR) vezetői, valamint a megyei tanács, a prefektúra, illetve gyergyói települések önkormányzatainak képviselői vettek részt.
2015. október 25., 20:172015. október 25., 20:17
A kihelyezett ülés célja az volt, hogy a jelenlévők közösen megbeszélhessék a megyei szállításügy helyzetét, valamint, hogy a folyamatos parlamenti vitákat tisztázhassák az illetékesek. A frakción belüli viták tárgyai azok a városok, megyék, amelyek önállóan nem tudnak nagyobb beruházásokat eszközölni – ismertette Moldován József. Az ülés után a parlamenti képviselő összegezte: a szállítási infrastruktúra karbantartása és fejlesztése kapcsán az a megoldás, ha a Országos Útügyi Vállalat (CNADNR) saját költségén eszközöl felújítási munkálatokat azon útszakaszokon, amelyek bár nemzeti utak, áthaladnak a településeken. Javaslata nyomán idén módosult a vonatkozó törvény. „Most már nem csak lehetősége van a CNADNR-nek minderre, hanem kötelezettsége is. A jövő évi költségvetésükbe már bele is foglalhatják a kivitelezési munkálatokat” – mondta. Gyergyószentmiklós példáját említve Moldován rámutatott: a várost két nemzeti út is átszeli, forgalma emiatt jóval nagyobb, mint amit maga a település generálna, költségvetése nem engedi meg sem a megfelelő karbantartást, sem a fejlesztéseket.
A kihelyezett ülés másik pontja a vasúti átkelők, vasútvonalak valamint állomások helyzetének megvitatása volt. „Fontosnak tartottam megmutatni a CFR-vezetőknek, hogy Hargita megyében égető problémát okoz az átkelőhelyek korszerűsítése, valamint az állomásépületek rendbetétele is. Az ülésen megjelenő önkormányzati képviselők is felhozták ezeket a gondokat, valamint biztosították a vasúttársaság vezetőségét, hogy készek partnerséget kötni a hatósággal annak érdekében, hogy a vasútállomásokon európai emberekhez méltó környezet fogadhassa az utazókat” – tájékoztatott Moldován. Hozzátette, a vasúthálózat felújítása is téma volt az ülésen.
Tárgyaltak továbbá a romániai Masterplan nagyszabású közúthálózati-fejlesztési terv megvalósításáról, de mint összegeztek, a kivitelezéshez egyelőre hiányoznak az anyagi források.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!