Mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség. Mezőgazdasági területeken való garázdálkodás és szemetesek kiürítése kapcsán kérték a segítségüket a szentmiklósi lakók, akik egyre többször fordulnak a polgárőrséghez, ha rendellenességet tapasztalnak.
2013. szeptember 09., 16:312013. szeptember 09., 16:31
Pénteken a délelőtti órákban az Agromec Mezőgazdasági Társas területén öt cigányszekér megjelenéséről értesítették a polgárőrséget. A hétvégi akciókról Zöld Imre, a polgárőrség illetékese számolt be. „Pénteken reggel az értesítéstől számított 20 percen belül öt polgárőrt sikerült mozgósítani. A helyszínre két helyi és két állami rendőrrel érkeztünk, mire kiértünk, csak egy magyar embert találtunk. Ez a mobiltelefon hátránya. A járőrautó láttán elmenekültek a cigányok, viszont a magyar emberek nem. Megkértük, borítsák ki a pityókát, és hagyják el a területet. Volt fenyegetőzés, nehezen értették meg, hogy ami a másé, az a másé. Sajnos, sokan állítják azt, hogy csak tollásznak, de ez nem minden esetben van így. Amíg nincs kiszedve a pityókaföldekről az egész termés, addig tilos a tollászás” – mondta a polgárőr, és a délutáni akcióról is szólt.
„Járőrözés közben vettem észre, hogy két cigányszekér áll ugyanazon a területen – a felszólításra elmentek. Viszont telefonon értesítettek, hogy a pityókás zsákokat szállító traktorra két suhanc ugrott fel, és tizenkét zsákot vágott ki. A fiatalokat nem tudtuk megfogni, viszont nem tudták elvinni a pityókát, ami az útra potyogott. Sajnos már erre is képesek fényes nappal. 13–14 éves gyerekek csinálták ezt” – mondta Zöld Imre.
De nemcsak a pityókaföldeket keresik fel, hanem a zabot is lopják a gyergyói határban. Az Aranykalász Társas területére irányították a polgárőrséget pénteken este, ott egy lovat találtak kikötve, se szekér, se ember nem volt a közelben.
Szombaton reggel a Kórház utcába hívták a polgárőröket, az ott elhelyezett, szelektív szemét gyűjtésére alkalmas nagy kukákat ürítették ki a cigányok. „Hívtuk a helyi rendőröket, fényképet készítettünk, és felkértük, hogy takarítsák össze a szemetet. Délben újabb hívást kaptunk, hogy pityókatollászás folyik az Agromec társas területén, a helyi rendőrök közbelépésére elhagyták a területet” – számolt be a polgárőr illetékese. Mint mondta, eddig a vasárnapra ünnepnapként tekintettek, viszont a város polgárai bizalmukkal, észrevételeikkel vasárnap is hozzájuk fordulnak, ami egyáltalán nem baj.
„Vasárnap reggel újra a zabot dézsmálták a gyergyói határban, amire kiértünk, már nem találtunk senkit, mobiltelefonon értesítették egymást. Jó az együttműködés az állami rendőrség munkatársaival és a helyi rendőrökkel is, csak ők kevesen vannak. Nem volt hiábavaló a szórólapozás, a városszéli utcákban lakók meglátogatása és az, hogy egyes lakók kamerákat szereltek fel” – foglalta össze Zöld Imre, és továbbra is felkéri a lakókat, ha bármit észrevesznek, bizalommal hívják a Gyergyószentmiklósi Polgárőrséget a 0755–394633-as telefonszámon.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!