
Fotó: Kristó Róbert
„Megvitatásra terjesztem elő egy Erőss Zsolt-emléktábla elhelyezését valahol a Kancsendzönga hegyen, az alaptáborban vagy annak környékén” – e javaslat került az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztályának levelezőlistájára. Aláírója Köllő Zsolt, közismert nevén Yede.
2015. március 12., 20:492015. március 12., 20:49
A 2013 májusában a Kancsendzönga-expedíción nyoma veszett hegymászónak több helyen állítottak már emléket, így egykori iskolája, a Salamon Ernő Gimnázium előtt, az Oltárkőn, róla nevezték el a csíkszeredai sportarénát is. Viszont ez az első olyan javaslat, hogy ott legyen jele életének, ahol utoljára életben látták, ahonnan nem térhetett haza Kiss Péterrel együtt.
A javaslattevőt megkerestük, a részletekről érdeklődtünk. „Vannak a hegyen hasonló emléktáblák, én az Everest-útján jártam, ott is láttam táblákat. De vannak emlékművek akár közel 5000 méter magasságban is, melyek az expedíciókon életet vesztett hegymászókra emlékeztetnek” – mondta Yede. Arra a felvetésre, hogy ha lesz emléktábla, oda el is kell vigye valaki, így válaszolt: „Én előbb-utóbb vissza fogok menni Nepálba. De nem az a legfőbb kérdés, ki vinné el. Lépésről lépésre kell haladni. Egyszer arról dönteni, hogy kell-e emléktábla, aztán arról, hogy az országos szervezet állíttassa-e vagy az az osztály, melynek Zsolt tagja volt. Utána további kérdések következnek: mi szerepeljen a táblán, milyen engedélyek szükségesek, hová kerüljön, és csak ezt követi, hogy ki vigye el.”
A gyergyói, illetve az országos elnök véleményét is kikértük: a tagság döntése előtt hogyan látják ők az emlékállítás szükségességét. Vadász-Szatmári István, a gyergyói osztály elnöke szerint a kezdeményezés nagyon jó, az emléktábla pedig egy olyan pont lenne, amelyet a Kancsendzöngán járó Kárpát-medencei hegymászók meglátogathatnak. „Szinte-szinte cél is lehetne” – fogalmazott Vadász Szatmári. Azon kérdésre, ki kellene az emlékállító szervezet legyen, a helyi-e vagy az országos szervezet, így fogalmazott: „Persze, én annak örvendenék leginkább, ha mi állítanánk az emléktáblát, de nem akarhatjuk kisajátítani ezt az ügyet. Erőss Zsolt nemcsak a gyergyóiaké.”
Kiss Tibor, az Erdélyi Kárpát-Egyesület megbízott elnöke úgy látná jónak, hogy az országos közgyűlésen kerüljön megvitatásra a javaslat, ott szülessen arról döntés, hogy az országos EKE akar-e ily módon is emlékezni Erőss Zsoltra. „Amennyiben az országos közgyűlés résztvevőinek többsége nem pártolja a javaslatot, még nem jelenti azt, hogy az egyesület valamely osztálya ne állíthatna emléktáblát. De a döntést bízzuk a tagságra”.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
szóljon hozzá!