„A Békás-szoros legyen Gyergyóé”

•  Fotó: Horváth Ferenc/erdely-szep.hu

Fotó: Horváth Ferenc/erdely-szep.hu

Papíron Neamț megye tartja a magáénak, a moldvaiak rendelkeznek a Békás-szoros felett, de tudjuk, a természeti látványosság a miénk, Gyergyószentmiklósé. Ez nem elég, tenni is kell érte – fogalmaz Szász István, a Békás-szorosért Egyesület egyik alapítója.

Gergely Imre

2014. április 16., 19:002014. április 16., 19:00

2016. január 17., 20:372016. január 17., 20:37

A bejegyzés alatt álló civil szerveződés célja, hogy javítsanak a szoros és környékének állapotán, jobb körülményeket biztosítsanak a turisták számára és érzékeltessék az idelátogatókkal azt is, hogy a hely Gyergyószentmiklós, Székelyföld része.

Tombola a fejlesztésekért

Szász István az egykori Gyopár villa telkének egy részét örökölte, és kapta vissza, elsősorban itt szeretne fontos és közérdeket is szolgáló fejlesztéseket eszközölni az egyesület révén. Elmondta, első lépésként egy nyilvános illemhely kialakítását szeretnék megvalósítani, valamint építenének egy födött részt oszlopok segítségével, ahová esős idő esetén behúzódhatnak a turisták. Ezeknek már a fő turistaszezon kezdetére el kell készülniük.

A fejlesztéshez még 10 ezer lejre lenne szükség, ezt közösségi összefogással szeretnék összegyűjteni az új, Békás-szorosért Egyesület alapítói. Tombolajegyek árusításába kezdtek, amelynek díja egy ezer lej értékű kerékpár. Ugyanakkor iskolai osztályok figyelmét is szeretnék felhívni a kezdeményezésre. Azok az osztályok, amelyeknek minden tanulója megvásárol egy 10 lejes tombolajegyet, egyéjszakás sátortáborozás-jutalomban részesülnek, ugyanakkor a környék azon szépségeihez is elvezetik őket, ahová a hétköznapi kirándulók nem nagyon jutnak el. Ezt tehát nem sorsolás útján lehet elnyerni, hanem minden olyan osztály megkapja, ha mindenki tombolát vesz. Amelyik osztály hamarabb csatlakozik a kezdeményezéshez, az választ hamarabb időpontot – vázolta Szász. A tombolajegyeket a napokban kezdik árusítani.

Emlékhely-állítás és további célok

Az, hogy a turisták számára jobb körülményeket biztosítanak, csak az első lépés az új egyesület számára. A távolabbi célok között szerepel, hogy a Gyopár villa telke „Erdély kapuja” is legyen, azaz információs táblákon mutatni be: ez a hely Székelyföldhöz, Erdélyhez tartozik, s felhívni a figyelmet a legfontosabb látványosságokra. Ugyanakkor egy hegymászó emlékhely létesítése is tervben van.

„Erőss Zsoltnak az Oltárkő csúcsán emléktáblát állítottak, de ott csak azok tudják leróni kegyeletüket, akik maguk is képzett hegymászók. Úgy gondolom, fontos  lenne, ha a hétköznapi, bakancsos turista is látná, tudatosulhatna benne, hogy  Erőss Zsolt innen indult” – mondta el Szász István. Hozzátette, a tervezett hegymászó emlékhelyen azok nevei is megjelennek majd, akik a környék mászóútjait kialakították, először küzdötték fel magukat valamelyik mászóúton.

„Tennünk kell valamit annak érdekében, hogy a Békás-szoros tényleg a miénk legyen, Gyergyónak hozzon hasznot” – szögezte le az egyesület alapítója.

A Békás-szorosért Egyesület céljairól, elképzeléseiről bővebb információk kaphatók weboldalukon, vagy személyesen Szász Istvántól a 0743-188 396-os telefonszámon.

Címlapkép: www.erdely-szep.hu

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés