Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Törvénytelen fakivágásról értesítették vasárnap, pár perccel 11 óra előtt a gyergyószentmiklósi rendőrséget. A 112-es egységes sürgősségi hívószámra érkező hívás szerint valakik jogtalanul vágtak ki fákat a Gyergyóditrói Közbirtokosság területéről.
2020. március 09., 20:132020. március 09., 20:13
2020. március 09., 20:342020. március 09., 20:34
A helyszínre érkező rendőrök és erdészek tetten értek egy 39 és egy 41 éves helyi férfit, amint épp fát termeltek ki a Kövespataknak nevezett erdőrészen. Mint kiderült, a két gyanúsított nyolc, erdészeti bélyegző nélkül ellátott fát vágott ki, aminek felét korábban már elszállították, és épp a maradék famennyiség elszállításán ügyködtek.
Az ügyben jogtalan fakivágás és falopás címén indítottak eljárást.
Egy személygépjármű és két motorkerékpár ütközött össze vasárnap délután Bodzakraszna közelében, a balesetben ketten megsérültek – adja hírül a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Még lehet jelentkezni a Pityókafesztiválra, amelyet ezúttal is a Csíkszeredai Városnapok idején rendeznek meg, augusztus 1–4. között.
Elindult Párizsba vasárnap a július 26-án kezdődő nyári olimpiai játékokon szereplő román csapat egy része – számolt be az Agerpres.
Őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint elütött egy vaddisznócsordát a Maros megyei Nyárádkarácson községben szombaton – adja hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A tinédzser lelke törékeny, ugyanakkor képlékeny, formálható, ezért is szerveztek úttörő jellegű önismereti tábort a 14-17 éves fiataloknak az elmúlt héten a csernátoni Malomkertben.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének nagy részére. Hargita és Kovászna megyében villámárvizek alakulhatnak ki.
Önként hagyta el gyergyóújfalvi hétvégi házukat a gyergyószentmiklósi Bodó Julianna, azonban hollétéről azóta nem tudnak. Kérik, hogy aki bármilyen információt tud róla, értesítse a hatóságokat.
Halálos kimenetelű motoros baleset történt a 11-es országúton, Maksánál szombaton délután, melynek nyomán egy kiskorú is megsérült. Néhány órával a tragédia előtt a közeli Kökösnél három autó ütközött össze.
Használható az új futballpálya Szentegyháza nagyfalusi részén, ahol hamarosan lelátókat is fognak építeni – derült ki a létesítmény avatóünnepségén szombaton, a Szentegyházi Napokon. A Szentegyháza Gyöngye termálfürdő további üzemeltetéséről is szó esett.
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozta a Román Rendőrség.
2 hozzászólás![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)