Fűtésfórum politikával fűszerezve

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Mintegy százötven gyergyószentmiklósi vett részt csütörtökön este a fűtésszolgáltatás kérdéseit tisztázni hivatott lakossági fórumon. A helyi RMDSZ által szervezett eseményt politikamentesnek szánták, de ez nem teljesen valósult meg. A több mint négyórásra nyúlt párbeszéd során a fogyasztók számos kérdésre választ kaphattak, de kevés konkrét újdonságot tudhattak meg.

Gergely Imre

2011. április 22., 15:592011. április 22., 15:59

2011. április 22., 19:552011. április 22., 19:55

A gyergyószentmiklósi fűtésszolgáltatást érintő, az utóbbi években felmerült minden kérdés újra terítékre került a Művelődési Központ nagytermében sorra került lakossági fórumon. Az asztalnál Barti Tihamér helyi RMDSZ-elnök szervezőként foglalt helyet, a meghívottak pedig Pál Árpád parlamenti képviselő, Luczay Péter RFV igazgató, Mezei János polgármester és Lukács László Go Rt. igazgató voltak.

A fórum felvezetéseként a moderátor szerepet felvállaló Bányász Lehel röviden vázolta a fűtésügy fontosabb fejleményeit 2009-től 2010 márciusáig, majd a meghívottak adták elő az álláspontjukat.

Pál Árpád szerint soha nem szabadott volna magánkézbe adni a szolgáltatást, de ha már így van, akkor a leglényegesebb, hogy a lakóknak olyan érdekvédelmi szervei legyenek, amelyek ténylegesen befolyásolhatják a fűtés árát. Pál tehát a tulajdonosi szövetségek megalakítását szorgalmazta.

Ugyanakkor kijelentette, nem ismertek a rendszer felújításának költségei, egyesek szerint négymillió, mások tizenegymillió eurós beruházásról beszélnek. A képviselő szerint nyilvánosságra kell hozni az adatokat, szerződéseket.

Mezei János hangsúlyozta, a fűtésrendszer felújításával mind a lakók, mind maga a város egy nagy tehertől szabadult meg. A tömbházakban nem kell félni, hogy a legnagyobb hidegekben nem lesz fűtés, a városnak pedig nem kell évente milliárdokat költenie a Közüzemek veszteségeinek fedezésére. Ez a megtakarított pénz az utak állapotának javulásán fog meglátszani – tette hozzá.

A szerződések titkosságával kapcsolatban kijelentette, hogy azért nem adják bárki kezébe, mert politikai ellenfeleik részéről olyan ellenállásba ütköztek a fűtés kapcsán, hogy attól tartanak, visszaélhetnek a szerződésekbe foglaltakkal. Hozzátette, ezekben az iratokban semmiféle törvénytelenség nincs, nem vállalna fel olyasmit, ami miatt a börtöntől kellene tartania.

Ezt követően a közönség tehette fel kérdéseit. Az RFV igazgatótól választ vártak arra, hogy mivel magyarázhatók a magas számlák, a hőmodulok áramfogyasztásának költségeit mikor és hogyan vállalja át a szolgáltató, vagy, hogy miért nem a lejelentett óraállások szerint történik a melegvíz-számlázás.
Luczay Péter igyekezett szakmai szempontból megválaszolni a kérdéseket, az ár költségtételeit, az ár meghatározásának mechanizmusát.

A fogyasztók azonban többször visszatértek arra, hogy a fűtés a jelenlegi áron nagyon drága, és ki kell engedni az igen költséges meleget az ablakon. Luczay szerint a költségek csökkentéséhez és a mindenki számára elfogadható fűtéshez a lépcsőházi rendszerek átalakítása, a vízszintes elosztás kiépítése lenne, hozzátéve, hogy keresik a módját a szerelési munkálatok részfinanszírozására. Konkrétumokat azonban egyelőre nem közölt.

Kiderült azonban, hogy az elképzelést igencsak kétségessé teszi az, hogy egy-egy lépcsőházon belül minden egyes lakónak bele kell egyeznie a rendszer átépítésébe.

Luczay Péter és Mezei János válaszait több esetben mellébeszélésnek nevezték a felszólalók, így Bíró Emese, a polgármesteri hivatal volt főkönyvelője, Kontesveller József korábbi alpolgármester vagy Somodi Zoltán, a Go Rt. egykori műszaki igazgatója.

Az eseményre egyébként jellemző volt az, hogy a fűtésüggyel valamilyen tisztségük, munkakörük révén kapcsolatba került személyek „süketek párbeszédét” folytatták, mindenki hajtogatta a magáét.

A fogyasztói indulatok azonban a melegvíz-számlázás kérdésében hevültek fel leginkább. Az RFV álláspontja szerint, ha mindenki becsületesen és időben lejelenti a lakásában felszerelt vízórák állását, akkor teljesen reális lesz a számlák értéke. A lakók szerint ellenben ennek semmilyen realitása nincs, mindig akad 1–2 szomszéd, aki csal, vagy egyszerűen nem jelenti le a fogyasztását, így a becsületes fogyasztók számláira kerül rá a lejelentett és a központi órán lemért különbség. Ugyanez a gond jelentkezik a Közüzemeknél is a hidegvíz-számlázásnál. Megoldás? Senki nem tudja. A magas számlák miatt sokan fontolgatják a rendszerről való leválást. Nagy István, városi jegyző kijelentette szívvel-lélekkel támogatta a rendszerfelújítási és -magánosítási törekvéseket, de ennek ellenére júliustól nem kér a szolgáltatásból.

Habár politikamentesnek szánták, nem volt az a csütörtöki fórum. A számos oda-vissza vádaskodás és mosakodás között Kastal László városi tanácsos szavai okozták a legnagyobb megdöbbenést a hallgatóság körében. Kastal miután elmondta, hogy a rendszer átadása a befektető részére mennyire fontos volt, és az egyedüli járható út a városban a fűtésügy megoldására, hozzátette, hogy mekkora károkat okoz Gyergyószentmiklósnak a politika, a pártok acsarkodása. Kijelente, RMDSZ-színekben bejutott tanácsosként volt jelen azon a frakcióülésen, ahol Barti Tihamér elnök azt javasolta, szavazzák le az MPP egyik javaslatát, mert akkor decemberben megfagynak a lakók, és ebben az esetben követelni lehet Mezei János lemondását.

A négyórás fórum egyedüli konkrétuma az volt, hogy lakossági kérésre Luczay Péter megígérte, amennyiben nincs törvényes akadálya, úgy nemcsak a lakók kapják meg egyenként a számláikat, hanem kifüggesztik majd az összesítő értesítést is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés