
Fotó: Henning János
Összesen 450 parkolóhelyet létesítettek Sepsiszentgyörgyön idén, de a munka nem áll le – év végéig folytatják, majd jövőben ezer helyet szeretnének korszerűsíteni.
2010. november 26., 11:182010. november 26., 11:18
2010. november 26., 11:292010. november 26., 11:29
Idén összesen 450 parkolóhelyet sikerült felújítania Sepsiszentgyörgy önkormányzatának, illetve nyolcvan helyet kaviccsal szórtak be – számolt be csütörtökön Antal Árpád András polgármester. Sepsiszentgyörgy polgármestere azt is elmondta, hogy az utóbbiak esetében a kavicsozás csak átmeneti megoldás, idővel ezek is aszfaltréteget kapnak.
A munka ugyanakkor nem áll le, ugyanis év végéig a Sajtó és a Benedek Elek utcákban lévő parkolókra kiírt licit is lezárul, illetve jövőre a tervek szerint megközelítőleg ezer helyet korszerűsítenek, illetve hoznak létre a megyeszékhelyen. Ugyanakkor városszerte legalább negyven helyszínen végeznek különféle munkálatokat, ezeket a polgármesteri hivatal honlapján követhetik az érdeklődők.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!