Fókuszban az elsősegélynyújtás

Hét csapat mérte össze elsősegélynyújtásban való jártasságát szombaton, a Vöröskereszt által szervezett Hozzáértő elsősegélynyújtók verseny gyergyószentmiklósi szakaszán. A megyei megmérettetésre továbbjutó csapatok május 28-án versenyeznek Csíkszeredában, hogy onnan a legfelkészültebb és legtalpraesettebb csapat képviselhesse Hargita megyét az országos versenyen.

Pethő Melánia

2011. április 30., 19:022011. április 30., 19:02

Sebesültek és elsősegélynyújtók látványa fogadta a járókelőket szombaton a gyergyószentmiklósi főtéri park közelében – a  Vöröskereszt a város központjában bonyolította le a Hozzáértő elsősegélynyújtók országos verseny helyi szakaszát.

A megmérettetésen a város minden iskolája képviseltette magát, az általános, illetve középiskolás diákok kategóriájában hét, egyenkét öttagú csapat mérte össze tudását.

A verseny első részében a Vöröskereszt múltjával és jelenével kapcsolatos kérdésekre, illetve elsősegélynyújtással kapcsolatos elméleti kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek, a vetélkedő gyakorlati részében különböző sérülések ellátásában jeleskedtek. Többek között be kellett mutatniuk az újraélesztés technikáját, a stabil oldalfektetést, fejsérülést, vérző sebet kellett ellátniuk összesen öt, előre kialakított baleseti szituációban. Mindenki teljesítette a feladatokat, a versenyzők meglepetten vették észre, hogy sokszor milyen életszerű körülmények közé csöppentek, amelyet a lelkes statiszták alakítottak.

A feladatokat vöröskeresztes önkéntesek és szakemberekből álló zsűri szigorú figyelme mellett végezték a versenyzők, akik értékelést kaptak a beteg/sérült ellátásáért és a csapatmunkáért.

Mind az általános iskolások, mind pedig a középiskolások kategóriájában a Sfântu Nicolae Líceum csapatai bizonyultak a legjobbaknak. A győztesek a májusban a Csíkszeredában megrendezendő megyei versenyre jutottak tovább, ahol Gyergyószentmiklóst egy egyetemistákból álló csapat is képviseli majd.

A szombati verseny résztvevőit oklevéllel, az első három helyezettet kupákkal is jutalmazta a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi szervezete.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés