
Fotó: Fidesz/Facebook
A Fidesz-KDNP 65 régi és 41 új jelölttel indul az országgyűlési választáson – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt szombaton Budapesten tartott 31. kongresszusán.
2026. január 10., 18:422026. január 10., 18:42
A miniszterelnök elmondta, hogy a szombati kongresszuson az egyéni jelölteket mutatják be, aztán február 20-ig a Fidesz-KDNP listáját és listavezetőjét – számol be az MTI.
– jegyezte meg. Nevetve hozzátette azt is: „megint a legjobb korban vagyok”, megemlítve számos külföldi vezető életkorát.
Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz egymás után négyszer kétharmaddal nyerte a parlamenti választást, de húsz éven át megnyertek minden önkormányzati választást és az uniós csatlakozás óta diadalmaskodtak az összes európai parlamenti választáson is.
Orbán Viktor kiemelte, hogy a „győztes csapaton ne változtass” elv helyett inkább
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az áprilisi választáson két út áll előttünk: az egyik a magyar út, a béke útja, a másik Brüsszelé és a háborúé.
Hozzátette: Brüsszel úgy akar háborúzni, hogy nincsen rá pénze, elköltött eddig 180 milliárd eurót, és most ad újabb 90 milliárd euró hadikölcsönt Ukrajnának, amelyet az ukránok sosem fognak visszafizetni.
Ezt a pénzt csupán úgy lehet visszaszerezni, ha legyőzik Oroszországot, ezért mennek befelé a háborúba, futnak a „kidobott pénz” után, amelyet ráadásul hitelből adtak oda, felélve gyermekeik jövőjét – mondta Orbán Viktor.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
szóljon hozzá!