
A málnásfürdői gyógykezelőközpont avatóján. Vajon mikor tudják átadni a felújított szállodát is? Archív
Fotó: Vargyasi Levente
Kormányzati pénzből újítanák fel a málnásfürdői romos szállodát, és a gyógyturizmus terén tevékenykedő szakemberek számára szerveznének benne felnőttképzést.
2018. szeptember 13., 19:412018. szeptember 13., 19:41
2018. szeptember 13., 19:452018. szeptember 13., 19:45
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke bejelentette, hogy újabb pályázási lehetőség nyílt az Országos Településfejlesztési Programnál (PNDL2), a megyei önkormányzat és Málnás község a tulajdonukban lévő egykori málnásfürdői szálloda felújítására hívna le kormánypénzt. Az elképzelés szerint olyan oktatási helyszínt hoznának létre, ahol a Művészeti és Népiskola biztosította felnőttképzés ernyője alatt gyógyturizmus területén tevékenykedő szakemberek felkészítéséhez szükséges gyakorlati órákat meg lehet tartani.
Henning László, a megyei önkormányzat alelnöke lapunknak elmondta, október 8-ig lehet benyújtani a pályázatot,
ezért egyelőre pontos összeget nem tudnak. Az országban már van példa arra, hogy turisztikai létesítményekben bonyolítanak le gyakorlati képzést, így a szállodában az állandó alkalmazottak mellett tanulhatnának a tanfolyamokon részt vevők.
Gáj Nándor, a Művészeti és Népiskola igazgatója megkeresésünkre arról beszélt, hogy néhány éve képeznek már turizmusban foglalkoztatható szakembereket, pincért, szakácsot, sommeliert, és azt tapasztalták, hogy egyre nagyobb az igény a gyógyturizmusban tevékenykedőkre – masszőrre, gyógytornászra, szakosodott asszisztensre –, ezt a hiányt orvosolnák azzal, hogy akkreditáltatnak egy ilyen jellegű felnőttképzést.
Mint az igazgató is kiemelte, Málnásfürdőn van gyógykezelőközpont, mofetta, hidegfürdő, ásványvizek, ezért kiváló helyszín lehet a gyakorlatok lebonyolítására.
Le- és újjáépülés
Amint arról korábban írtunk, hét évvel ezelőtt a málnási önkormányzat és Kovászna Megye Tanácsa 300 ezer euróért visszavásárolta Ioan Neculae brassói üzletembertől a málnásfürdői turisztikai ingatlanokat: a több mint háromhektáros területet, a 60 szobás hotelt, illetve a hozzátartozó vendéglőt. A létesítmények magánosítás során kerültek a vállalkozó birtokába, aki aztán nem fektetett be semmit a felújításba, állagmegőrzésbe. Az egykor virágzó, majd a rendszerváltás után teljesen lerobbant üdülőtelepet az elmúlt években kis lépésekben kezdték fejleszteni, átadták a Borvizek útja program keretében megépült kezelőközpontot, és beindították a mofettát, illetve a hidegfürdőt.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.
szóljon hozzá!