
Fotó: Barabás Ákos
Közös vacsorával indították a szervezők a Petőfi-hét eseményeit és a kistérségi napokat Székelykeresztúron. Hétfőn este, a költő halálának emléknapján utolsó feljegyzett vacsoráját idézték fel az esemény részvevői a Gyárfás-kúria udvarán.
2017. augusztus 01., 18:132017. augusztus 01., 18:13
2017. augusztus 01., 18:142017. augusztus 01., 18:14
A Gyárfás-kúria udvarán gyűltek össze a székelykeresztúriak, hogy a helyi önkormányzat által szervezett közös vacsorán emlékezzenek meg Petőfi Sándor százhatvannyolc évvel ezelőtti, utolsónak vélt estéjéről.
Fotó: Barabás Ákos
A patinás épület udvarán
Fotó: Barabás Ákos
Sándor-Zsigmond Ibolya, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy az 1849. július 30-ai este eseményeit a Varga Zsigmond által Gyárfás Endre földbirtokosnak írt levélből ismerjük. Ugyanakkor Barabás Endre gazdasági szakíró 1904-ben összefoglalta az épület egykori bérlője fiának, ifjabb Varga Zsigmondnak a beszámolóját a Vasárnapi Újságban. Ebből olvasott fel Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere is.
Fotó: Barabás Ákos
Az említett szövegrészletből azt is tudni, hogy Vargha Róza felkérésére Petőfi elmondta egyik versét, és később újabb kérésre háromstrófás költeményt írt emlékkönyvébe a vacsora kedélyes hangulatáról, valamint az bivalytejes és túrós puliszka ízletességéről. Ifjabb Varga Zsigmond szerint éjfélig mulattak, majd mindenki távozott.
Fotó: Barabás Ákos
– tette hozzá Sándor-Zsigmond Ibolya. A házigazda fiának beszámolója szerint éjfél után Petőfi vélhetőleg a Szakál-féle vendéglőbe ment tovább mulatni a tisztekkel.
A hétfői ünnepségen a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai rövid verses összeállítással, valamint levélrészletek felolvasásával idézték fel Petőfi Sándor és Arany János barátságát, majd ifjabb Sípos Dezső és Kóré Mózes muzsikáltak. Sándor-Zsigmond Ibolya szerint a rendezvénnyel
Fotó: Barabás Ákos
Szeretnék, ha ezzel hagyományt teremtenének, és a Petőfi-emlékhelyként számon tartott kisváros kuriózumává válna az esemény.
Folytatódik az emlékhét Keresztúron
A kistérségi napok részeként szerdán délután öt órától triatlon- és duatlonbajnokság lesz a rugonfalvi tónál, csütörtökön délután négytől pedig honismereti kerékpártúrára indulhatnak az érdeklődők a Szekler Teker Egyesület tagjaival. Hattól, a Petőfi-kupa labdarúgótorna döntője után a magyar labdarúgást népszerűsítő, sokak által kedvelt oldal, a TrollFoci szerkesztőivel lehet majd találkozni a műgyepes pályán. Este nyolctól Zsidó Ferenc Simogatórium című darabját mutatja be a Pódium Színtársulat a Művelődési Ház színpadán. Pénteken délelőtt kilenc órától zászlós felvonulás lesz a Millecentenáriumi emlékműnél, majd fél tíztől ünnepi önkormányzati ülést tartanak a Molnár István Múzeumban. Ugyanott nyitják meg fél tizenkettőkor Czire Alpár fotókiállítását. Délben kezdődik a népművészeti vásár a főtéren, de lesznek gyermekfoglalkozások is. Délután háromnegyed hattól ünnepi felvonulás indul a katolikus templomtól a főtérig, majd kulturális műsor lesz, este pedig koncertek. Szombaton főző- és borversenyt rendeznek, délután öttől pedig néptáncgálát tartanak a főtéren. Este nyolctól koncertek lesznek, majd a tűzijáték után szabadtéri diszkóval zárul a rendezvénysorozat.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
szóljon hozzá!