
Fotó: Pethő Melánia
Felolvasószínház és egyéni előadás feszeget súlyos, tabunak számító kérdéseket a Figura két újabb bemutatóján, hogy aztán december 30-án szilveszteri vígjáték-ajándéknak köszönhetően lazíthasson, kapcsolódhasson ki a közönség.
2017. december 18., 14:412017. december 18., 14:41
V monológok: ez a címe annak az egyszeri, azaz máskor előadásra nem tervezett felolvasószínházi eseménynek, amelyet hétfőn este 19 órától láthatnak a nézők a művelődési házban található YourLivingRoom „kulturális kocsmában”. Eve Ensler feminista amerikai írónő Vagina Monológok című könyve alapján készülő előadásra 18 éven felüli nézőket várnak. A Figura Stúdió Színház színészei, Bartha Boróka, Boros Mária, Máthé Annamária, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér olvasnak majd fel, Albu István rendezése alapján. Az eredeti mű szerzője 200 nővel készített interjúból válogatta össze az anyagot. A monológok bár egyazon téma köré csoportosulnak, személyenként mégis eltérőek. A szövegek időnként elgondolkodtatóak, adott esetben nyomasztóan ridegek, vagy kifejezetten viccesek.
A Figura ezzel folytatja a tavalyi évadban elindított felolvasószínházi sorozatát. A Phaedra, vagy a színházi kollokvium alatt több más darab felolvasása is sikerrel zajlott.
Fodor Alain Leonard egyéni produkciója, a Drognapló a magyarországi Kubiszyn Viktor azonos című műve alapján készül, és szerdán 19 órától lesz látható.
Amint azt a 16 éven felülieknek szánt darab rendezője, Faragó Zénó is leszögezte: figyelemfelhívó, figyelmeztető célja van az előadásnak. Fodor Alain Leonard elmondta, több éve még egyetemistaként született meg benne a gondolat, hogy a Drognapló című könyv alapján egy előadást kellene létrehozni. Ezt a gondolatot a Figura vállalta fel és támogatta. Kubiszyn Viktorral is felvették a kapcsolatot, és várják Gyergyószentmiklósra. A szerdai bemutatón még nem lesz itt a szerző, de a további előadások valamelyikén már személyesen is megszólal, könyvét bemutatva, drogprevenciós előadást is tart a fiataloknak. Iskolákba ezúttal nem viszik el az előadást, mert szükséges hozzá olyan technikai háttér, amit iskolákban nem lehet megtalálni, viszont osztályokat fognak elhívni a színházba.
A könyv és az előadás – amelybe a műből emelték be a szövegrészeket – vallomás, napló egy „drogkarrierről”. Hogyan vált a főhős, vagyis a szerző a heroin rabjává, mit élt át a függősége idején, és hogyan tudott megszabadulni a rabságból. A darab egyetlen szereplője Fodor Alain Leonard nem titkolta:
Az előadásnak egy szereplője van ugyan, de fontos része van a darab összeállásában Mosu Norbert Lászlónak, aki dramaturgként működik közre, Török Réka díszlettervezőnek és a Ferenczi Zoltán által készített vizuális effekteknek is. A rendező, Faragó Zénó dj-ként is hozzájárul a műhöz.
Albu István, a Figura Stúdió Színház vezetője úgy gondolja, fontos feladatot vállal fel a színház azzal, hogy elgondolkodtató, figyelemfelkeltő produkciókat visz színre.
– fejtette ki Albu.
Nevettetve zárják az évet
Lényegesen könnyedebb műfajjal, egy Shakespeare-komédiával zárul az év a gyergyószentmiklósi színházban. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal koprodukcióban készül a Felsült szerelmesek. December 30-án, szombaton 19 órakor mintegy szilveszteri vígjátékként láthatja majd a közönség.
– olvasható az udvarhelyi társulat ismertetőjében. Egy könnyed, vidám kikapcsolódást jelentő estére várják a nézőket.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
szóljon hozzá!