A világ minden tájáról érkeztek zarándokok a pünkösdi csíksomlyói búcsúra, százezrek népesítették be a somlyói nyerget. Volt, ki valamely keresztalja tagjaként, volt, ki zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra, illetve az évek óta megszokott kisebb-nagyobb gyalogos zarándoklatok sora idén újdonsággal bővült: sokan az utolsó száz kilométert gyalogosan tették meg a Mária-úton, Parajdtól Csíksomlyóig, hagyományteremtő szándékkal. A búcsú helyszínén pedig mindannyian elmondhatták, „megkaptam az Istenanya tekintetének ajándékát” – hangzott el az idei szónok, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes beszédében, aki megbizonyosodott arról, hogy a búcsún összegyűltek büszkék magyarságukra. A szentmise végén az égi áldás sem maradt el, eleredt az eső, ám a zarándok nagy része már napsütésben érkezett le a csíksomlyói nyeregből.
2018. május 19., 18:532018. május 19., 18:53
2018. május 19., 19:002018. május 19., 19:00
Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Barabás Ákos
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.
Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
szóljon hozzá!