
Illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
Átadta a terepet a Hargita megyei önkormányzat annak a Maros megyei cégnek, amely a 136A jelzésű út Kőrispatak és a Maros megyei határ közötti szakaszának felújítását nyerte el – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió.
2018. február 28., 11:502018. február 28., 11:50
2018. február 28., 11:512018. február 28., 11:51
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke szerint a kezdeti nehézségeket és az óvást követően most már elhárultak az akadályok, és tavasszal, amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik,
A Hargita megyei önkormányzat sajtóközleménye hangsúlyozza, hogy az újabb beruházás nemcsak két szomszédos település összekötését jelenti, hanem a térséget is összekötik ezzel, hiszen így Székelykeresztúrról könnyebben és gyorsabban lehet majd Maros megye irányába közlekedni és fordítva, fellendítve ezzel a turizmust is a két megyében. Régi terv már, hogy járhatóvá tegyék az Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral összekötő utat, és ez most megvalósulni látszik.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
szóljon hozzá!