Enyhén nőtt a sikeresen vizsgázók aránya

Az elmúlt évben kissé növekedett Hargita megyében a gépjárművezetői engedélyért sikeresen vizsgázók aránya. Ennek ellenére a sikerszázalék még nem érte el a harminc százalékot.

Kovács Attila

2011. január 25., 15:492011. január 25., 15:49

2011. január 25., 19:002011. január 25., 19:00



Az elméleti vizsga most is nehezebbnek tűnik, mint a gyakorlat

A 2006-tól észlelt növekedés után kissé csökkent Hargita megyében a gépjárművezetői engedélyért folyamodók és vizsgázók száma – ez derül ki az összesített adatokból. A Gépjármű-bejegyzési és Gépkocsivezetői Engedélyeket Kibocsátó Közösségi Közszolgálatnál az elmúlt évben 18 122 személy vizsgázott az engedélyért, ez kevesebb, mint a korábbi években, 2008-ban például a 20 000-et is meghaladta a számuk. A sikerszázalék enyhén emelkedett – tudtuk meg Adrian Pãnescutól, a prefektusi hivatal szóvivőjétől. Eszerint a jelentkezők 45,5 százaléka, 8327 személy járt sikerrel a számítógépen végzett elméleti vizsgán. Ez a 2009-es év adataihoz viszonyítva több mint 5 százalékos növekedést jelent, akkor 40 százalékos volt ez az arány.

A 2008 októberében bevezetett számítógépes elméleti vizsgázás lényeges változást nem hozott az átmenési arányt illetően, az eredményeket alapvetően a tudásszint határozza meg. Továbbra is jóval nehezebbnek tűnik az elméleti vizsga a gyakorlati próbánál, utóbbi esetben nagyobb a sikeres jelentkezők aránya. A gyakorlati próbára 2010-ben az elméleti vizsgán túljutva 8426 személy jelentkezett, közülük 5335 vette sikerrel az akadályt. Így a 18 122 jelentkező 29,2 százaléka jutott végül gépjárművezetői jogosítványhoz, ez 1,2 százalékkal jobb arány, mint egy évvel korábban.

Kevesebb az ideiglenes rendszám

Tavaly összesen 7437 gépjárművezetői engedélyt cseréltek ki kérés alapján, ez jóval kevesebb, mint az egy évvel korábbi 9565. Összesen 14 300 gépjármű végleges forgalomba írása történt meg 2010-ben Hargita megyében, és 7461 jármű esetében bocsátottak ki ideiglenes rendszámot – ez csökkent a 2009-ben jegyzett 9000-hez viszonyítva. A közúti forgalomból 10 590 gépjárművet töröltek Hargita megyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton