
Felvételi tájékoztató. Elérte a célját
Fotó: Pap Éva
Lezárult a nyári felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán, a következő tanévre 313 diák jelentkezett. A legnépszerűbb képzések idén is a közgazdasági szakok voltak.
2017. július 27., 17:382017. július 27., 17:38
A tavalyi évhez hasonlóan idén is
Az érettségi vizsga átlaga mellett egyes szakok esetében felvételire is számítaniuk kellett a jelentkezőknek, csütörtök reggel tartották az írásbeli vizsgákat, a pályaalkalmassági interjúkat és a motivációs beszélgetéseket.
„Ezúttal is örömmel nyugtáztuk, hogy továbbra is népszerű az egyetem csíkszeredai helyszínének képzési kínálata, hiszen
Nagyon tudatosan, jól informáltan választottak a jelentkezők képzéseket, határozott elképzeléseik vannak a továbbtanulást illetően. Mindemellett a középiskolásoknak szervezett versenyeink sem voltak hiába, hiszen a díjazottak közül néhányan visszajöttek, és elfoglalták a számukra fenntartott helyeket” – mondta megkeresésünkre Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa.
Tavaly a nyári felvételi alkalmával 280-an jelentkeztek a Sapientia csíkszeredai karára, jelentősen többen, mint a korábbi években. Mint megtudtuk, az idei nyári felvételin tovább nőtt az egyetem népszerűsége, hiszen közel 10 százalékkal emelkedett a jelentkezők száma:
Ismét főként a székelyföldi magyar tannyelvű iskolák diákjai jöttek, de más megyék is képviseltették magukat. A jelentkezők többsége, 63,75 százaléka Hargita megyei, továbbá 27,18 százalékuk Kovászna, 5,17 százalékuk pedig Maros megyéből felvételizett. A többi jelentkező elvétve érkezett Szatmár, Brassó, Bihar, Fehér, Beszterce Naszód, Hunyad és Kolozs megyékből, illetve Magyarországról.
„Azok, akik lemaradtak a nyári szesszióról, vagy a pótérettségin még sikeresen szerepelnek, választhatnak tandíjmentes helyet is az őszi felvételin, hiszen hirdetünk az őszi szesszióra is helyeket. Ingyenes helyek előre láthatóan a humán képzéseken (Román nyelv és irodalom-angol nyelv és irodalom szak, Világ- és összehasonlító irodalom-angol nyelv és irodalom szak), társadalomtudományi képzéseken (Szociológia szak, Humánerőforrás szak), ugyanakkor az egyes mérnöki képzéseken (Környezetmérnöki szak) lesznek” – sorolta Csíki Adél.
Erdőcsinádon, de más Maros-menti településen is húsvét szombatján szalaggal díszített fenyőágak kerülnek a lányos házak kerítéseire. De nemcsak kedveskednek a fiatalok, huncutságból éjszaka elviszik a kapukat, az udvaron levő mozdítható tárgyakat.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Az élelmiszerárak tavaly április óta mintegy 10 százalékkal emelkedtek, és ortodox húsvét után újabb drágulás jöhet az energia- és üzemanyagköltségek növekedése miatt – jelentette ki a vasárnap Agerpresnek Aurel Popescu.
szóljon hozzá!