
A nagy színpadon nemzetközi fellépők lesznek minden este
Fotó: Haáz Vince
Kétszeresére nőtt a marosvásárhelyi VIBE Fesztivál, százezer fesztiválozót várnak a Maros-partra, ahol az eddiginél nagyobb területen, színesebb felhozatallal fogadják az ország minden szegletéből érkező fiatalokat. Vannak ingyenes programok is, például a VIBE Koli, amelyen érdekes előadások lesznek és ismert személyiségekkel lehet találkozni.
2023. július 06., 16:592023. július 06., 16:59
Szerdán este a nulladik nappal elkezdődött az Erdély legnagyobb magyar fesztiváljaként emlegetett VIBE Marosvásárhelyen. A fiatalok jó része már szerda délután felhúzta a sátrát, nem akart lemaradni egyetlen programról sem. Csütörtök délelőtt a környező kisboltokban szerezték be a kávét és reggelit, de sokan voltak, akik a közeli Víkendtelep tágas, füves részén pihenték ki az előző éjszakai, illetve hajnalig tartó bulikat.
A szervezők és a hivatalosságok csütörtökön délben sajtótájékoztatón mondták el, hogy szerintük miért fontos ez a fesztivál, és mire számítanak idén. Rés Konrád Gergely, a VIBE Fesztivál igazgatója örömmel köszöntötte a jelenlévőket, és arról beszélt, hogy
Arra számítanak, hogy a fesztiválozók száma eléri a százezret. Fontosnak tartotta megköszönni a támogatónak és a szervezésben oroszlánrészt vállaló diákszervezeteknek a segítséget, munkát.
Rés Konrád köszöntötte a meghívottakat
Fotó: Haáz Vince
A Maros megyei tanács elnöke, Péter Ferenc arról beszélt, hogy Marosvásárhely, de a megye számára is fontos, hogy a város egy ilyen nagy fesztiválnak ad helyszínt, ez jó hírét viszi a térségnek.
Ez a VIP-zóna, ide kevesen jutnak be
Fotó: Haáz Vince
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármesterre köszöntőjében azt emelte ki, hogy a VIBE Fesztivál hozzásegíti a várost ahhoz, hogy pezsgő, vibráló, fiatalok számára is vonzó város legyen. Azt is elmondta, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat 300 ezer lejjel támogatta a rendezvényt, hiszen fontosnak tartják, hogy azt ott szervezik meg.
Ki mit választ, arra megy
Fotó: Haáz Vince
Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs úgy értékelte, hogy az ifjúság szempontjából fontos a VIBE Fesztivál, hiszen itthon, otthonukhoz közel szórakozhatnak és lehetnek együtt barátaikkal, a VIBE Koli programjain pedig – amelyeken például a klímaváltozásról, a függőségekről, a betegségek megelőzéséről hallhatnak előadásokat – ismereteiket is gyarapíthatják. De
Délelőtt még üres, este azonban már egy fogpiszkálót sem lehet itt leejteni
Fotó: Haáz Vince
Az itthon maradás, itthon tanulás fontosságát erősíti a VIBE Koli – erről beszélt Andacs Zsolt Levente, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke és Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, mindketten azt hangsúlyozva, hogy
A részletes program – amely a fellépők neve mellett az ingyenes előadásokról, illetve a napijegyek áráról is tájékoztat – megtalálható a vibefestival.ro oldalon.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!