
Elismerték Sófalvi Szabolcs közösséget szolgáló tevékenységét. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) országos elnöksége elismerő oklevelet adományozott Sófalvi Szabolcsnak, Marosszentgyörgy polgármesterének, aki a díjat az erdélyi magyar közművelődés napja tiszteletére szervezett ünnepi műsor keretében vette át csütörtökön a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség tanácstermében.
2018. április 12., 19:512018. április 12., 19:51
Az ünnepi eseményen Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke mondott beszédet, a díjazottat Baricz Lajos plébános-költő laudálta. Sófalvi Szabolcs lapunk érdeklődésére elmondta, kellemes meglepetés volt számára a díj, amellyel úgy érzi, elismerték azt a munkát és erőfeszítést, amit a községért tesz nap mint nap.
– fogalmazott a marosszentgyörgyi elöljáró.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, mint minden évben, az idén is átadta Kolozsváron a kultúra, közművelődés, művészet legkülönfélébb területein kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek az „erdélyi Oscarnak” is nevezett díjait.
„A díjakkal az egyesület, és ezen keresztül az erdélyi magyar közélet elismerését fejezi ki minden olyan alkotónak, aki a szakmájában, közéleti munkásságával, emberi magatartásával jelentős érdemeket szerzett és tenni tudott a szülőföldért, így járulva hozzá Erdély hírnevének öregbítéséhez. Az elismerés onnan kapta becenevét, hogy a díj egy szoborból és egy oklevélből áll” – mondta el a díjkiosztó gálán Széman Emese Rózsa, az egyesület kulturális referense. Hozzátette, a szobrok Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, az okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész, díszlet- és jelmeztervező kézzel készíttette, Imecs László (1915–2009) festő-grafikus tervei alapján.
Az egyesület gróf Bánffy Miklós-díjban részesítette Szép Gyula zenetanárt, népzenészt, operaigazgatót a kolozsvári operai élet megújításáért, a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus létrehozásáért, a táncházmozgalom elindításáért, közművelődési és intézményszervező munkásságáért. A Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész által írt méltatást Laczkó Vass Róbert színművész olvasta fel.
Kovács György-díjban részesült Szűcs Ervin színművész, a jelentős alakítások sorát megteremtő nagyhatású színészetéért. Laudációját Visky András drámaíró, dramaturg vállalta, akinek gondolatait Kántor Melinda színművész tolmácsolta. A grafikus és festő Árkossy Istvánt, aki Szolnay Sándor-díjat vett át, Banner Zoltán művészettörténész laudálta. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület ugyanakkor kitüntette Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnököt, Benkő Éva pedagógust, Halász Péter helytörténészt, néprajzkutatót, Gurka-Balla Ilona könyvtárost, Almási István népzenekutatót, folkloristát, Egyed Apollónia magánénekest, Simon Judit újságírót, illetve Kocsis Sándort, a kolozsvári magyar kulturális egyesületek egyik támogatóját. Az EMKE továbbá életműdíjat adott át Parászka Miklós rendezőnek, színházigazgatónak, kiváló intézményalapító, közönségnevelő és rendezői munkássága, valamint az egyesület tevékenységének támogatása elismeréseképpen.
Kulturális koordinátor
Az EMKE Országos Elnöksége 2008-ban döntött arról, hogy Erdélyben április 12-e legyen a Közművelődés Napja. Azért esett erre a napra a választás, mert 1885. április 12-én alapították meg Kolozsváron az egyesületet, amely a legjelentősebb koordinátora volt azoknak a kulturális és közösségi kezdeményezéseknek és folyamatoknak, amelyek az 1867-est kiegyezést követő időszakot jellemezték Erdélyben, amikor óvodák, könyvtárak, dalegyletek, olvasókörök alakultak.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Noha az európai uniós elvárásoktól messze elmarad a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében, a gyergyóremetei hulladéklerakó láthatóan nagyot javított a megye hulladékgazdálkodási adatain. A települések között viszont nagy különbségek vannak.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
szóljon hozzá!