Hirdetés
Hirdetés

Elhagyta az üléstermet az RMDSZ-frakció

Az első három határozat megszavazásában részt vettek az RMDSZ-es városatyák, majd elhagyták az üléstermet •  Fotó: Lőrincz Csaba

Az első három határozat megszavazásában részt vettek az RMDSZ-es városatyák, majd elhagyták az üléstermet

Fotó: Lőrincz Csaba

Rövid soron kívüli ülést tartott Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete: egyebek mellett az egészségügyben dolgozóknak szánt szolgálati lakások építésére pályáznának, ehhez kellett elfogadniuk a szükséges dokumentációt.

Kovács Eszter

2017. szeptember 18., 17:012017. szeptember 18., 17:01

2017. szeptember 18., 17:092017. szeptember 18., 17:09

A városi kórház szomszédságában lévő 3000 négyzetméteres terület használatba adásáról, valamint szolgálati lakások építéséről hoztak döntést hétfőn a városatyák. Az Országos Lakásügynökséghez Gálfi Árpád személyesen nyújtotta be a pályázati dokumentációt. Mint azt az előterjesztő elmondta,

negyvennyolc szolgálati lakás megépítését kérvényezték az ANL-től, ezúttal huszonnégyre kaptak engedélyt.

Hirdetés

A napirenden szereplő következő két pont is pályázatokkal kapcsolatos volt: szociális tematikájú helyi fejlesztési stratégiát dolgozna ki a város, ennek költségvetését fogadták el a képviselők, illetve kineveztek maguk közül három személyt, akik a stratégia kidolgozását végző Székelyudvarhelyi Szociális Akciócsoport Egyesületben vállalnak majd szerepet.

Az RMDSZ-frakció még az ülés elején kilátásba helyezte: úgy értékelik, hogy a napirenden szereplő következő két pont „nem elég sürgős” ahhoz, hogy a sürgősséggel összehívott ülés tárgyát képezze. Mike Levente arra kérte képviselőkollégáit, hogy – mivel igen operatívan zajlott a munka – legyenek türelemmel, és vegyenek részt az utolsó két pont megtárgyalásán is,

az RMDSZ-frakció azonban testületileg elhagyta a termet.

Az immár magára maradt, de továbbra is döntésképes EMNP–MPP koalíció tagjai elfogadták a közszállítási szerződés megszűnéséről és a szolgáltatás újbóli közbeszerzésének kiírásáról szóló tervezetet. Ülkei Zoltán, a városgazdálkodási osztály vezetője elmondta, a júliusban már egyszer elfogadott határozatban formai hibákat észlelt a prefektusi hivatal, ezúttal azokat kell kiigazítani.

Végezetül pedig arról döntöttek a képviselők, hogy a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó, a Tourinfo irodát működtető Ifjúsági és Idegenforgalmi Tájékoztató és Tanácsadó Közszolgálat élére osztályvezetőt neveznek ki, és a versenyvizsga kritériumrendszerét, illetve az elbírálás menetét leszögezték az elfogadott tanácshatározatban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
2026. július 01., szerda

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt
Hirdetés